Gazdaság

Miért nézték be a közvéleménykutatók Clinton támogatottságát?

A szakértők próbálnak rájönni arra, hogy miért veszített Hillary Clinton az amerikai elnökválasztáson annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások egyhangúan a győzelmét jósolták – írja a CNN. (Pedig a Simpson-család már 16 éve megjósolta Trump győzelmét.)

Néhány tipp:

  • A feketék, a latinok és a fiatalok nem álltak Clintonné mellé olyan arányban, mint amilyenben Obamát támogatták
  • A nőket nem érdekelte, hogy Trump több nyilvánosságra került video- és hangfelvételen is lekezelően, sértőn beszélt a nőkről. Bár a szavazók 70 százaléka azt nyilatkozta a közvélemény-kutatóknak, hogy zavarja, ahogy Trump a nőkről vélekedik, a nők 42 százaléka rá szavazott

Megerősíti az Obama-féle koalíció felbomlásával kapcsolatos teóriát – mármint azt, hogy ez okozhatta a Clinton bukását -, hogy a demokraták idei jelöltje nem szerepelt sokkal rosszabbul a fehér választók körében, mint elődje. A fehérek 37 százaléka voksolt rá, míg Obama 39 százalékuk szavazatát szerezte meg. Trump eközben picit ronthatott: 58 százalékot ért el ebben a körben, miközben Romney 59 százalékot kapott.

Az idei választáson egyébként 70 százalék volt a szavazók között a fehérek aránya szemben a négy évvel ezelőtti 72 százalékkal. A teljes részvételi arány akkor közel 55 százalék volt, míg idén a regisztrációk alapján 55,7 százalékot vártak.

Elpártoló szavazók

További oka lehet a vereségnek a demokraták hagyományos szavazóinak elpártolása a párttól. Az elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy Clinton Trumppal szemben is elbukott olyan államokat, amelyekben már az demokraták házi versenyén, az előválasztáson is vesztett kihívójával, a magát európai szociáldemokratának tartó Bernie Sanders szenátorral szemben.

Ez arra utal, hogy a politikai elittel elégedetlen választók, akik vele szemben Sanderst támogatták, valószínűleg Trumpra adták a voksukat.

Hiába biztatta őket arra a demokrata szenátor, hogy álljanak be a párt elnökjelöltje, Clinton mögé.

(Napi.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik