Közélet

Hatalmas útépítések kezdődnek Magyarországon

Több mint ötven kilométernyi gyorsforgalmi utat építenek uniós és hazai forrás felhasználásával, belátható időn belül pedig további kétszáz kilométer építését kezdik meg, olvasható a Világgazdaság szerdai számában.

A gazdasági napilap a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatására hivatkozva azt írja: a folyamatban lévő építkezések egyikének köszönhetően 2017 végétől már sztrádán lehet elérni a debreceni repülőteret.

Kiépítik az M35-ös sztrádát Berettyóújfaluig. Szlovákia felé is megkezdődött a Tornyosnémeti és az országhatár közötti szakaszon az építkezés. Már folyik a 21-es számú főút négysávosítása közel 15 kilométer hosszan.

Belátható időn belül további kétszáz kilométeren kezdődhet meg új gyorsforgalmi útszakaszok építése. Ennek során például kétsávossá bővítik az M2-est, és megépül az M44-es Tiszakürtöt Kondorossal összekötő szakasza. Szintén a kétszáz kilométeres program része az M0-s-Üllő-Cegléd között megépülő M4-es gyorsforgalmi út 44 kilométeres szakasza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik