Belföld

A fidesz korábbi polgármestere elveszítette a facebookozók elleni perét

 

Nyár elején már írtunk arról, hogy nem nyugszik bele a volt siófoki polgármester abba, hogy a bíróság nem ítélte el azokat, akiket egy Facebook-bejegyzés megosztása miatt jelentett fel.

A megosztott arról írtak, hogy Balázs Árpád volt fideszes polgármestersége idején feltűnően alacsony áron adtak el egy önkormányzati lakást, és ennek során több szabálytalanságot is elkövethetett az önkormányzat.

A feljelentés miatt 17 ember ellen indult eljárás, akiknek többségét rabosították is.

A Szekszárdi Járásbíróság azonban június 10-i végzésében jelezte: a bejegyzés nem volt jogellenes, Balázs Árpád pedig közszereplőként köteles tágabban értelmezni a kritika határait. A volt polgármester azonban azt írta akkor a Magyar Narancsnak, hogy ő nem becsületsértés, hanem rágalmazás miatt tett feljelentést. „Természetesen fellebbezek” – jelentette ki akkor.

Az ügyészség decemberben meg is szüntette az eljárást, a volt polgármester viszont nem hagyta annyiban, magánvádas eljárást indított. A Szekszárdi Törvényszék végül döntött, a jogerős határozatban kimondták,

nem történt bűncselekmény. 

Az RTL Klub riportjában kereste a volt fideszes polgármestert is, de ő nem akart nyilatkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik