Foci

Hihetetlen: Mi dobjuk össze Pintér Attila bérének egy részét

Azzal szinte mindenki tisztában van, a Társasági Adóval átengedésével, támogatja a kormány többek közt a látványsportokat. A legtöbb látvány- és csapatsport támogatás az utánpótláshoz kapcsolódóan igényelhető. Most meg az az Index azt írja, az FTC vezérigazgatójának, a Mezőkövesd marketing-ügyintézőjének, vagy a Diósgyőri VTK grafikusának bérét is részben TAO-ból fizetik, pontosabban fizetjük mi, adózó állampolgárok.

A TAO utánpótlás centrikus, hiszen a nevelést, az utánpótlás képzés feltételeinek biztosítását célozza a legtöbb fejlesztés, melybe beletartozik a pályabérléstől kezdve, a felszerelés vásárlásán át, az ingatlanok felújításáig sok minden. Emellett azonban a felnőtt csapatra is költhetnek a klubok ebből az összegből, a személyi jellegű ráfordítások esetén a legmagasabb támogatható fizetés edzők részére 500 000 forint, egyéb alkalmazottak esetén 400 000 forint.

Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a klubok évente több, mint 20 millió forintot igényelhetnek az alkalmazottak fizetésének támogatására. Pintér Attila bérének egy részét is mi, adózók fizetjük, derült ki a Mezőkövesd sportfejlesztési programjából. Az a hét csapat, melynek vonatkozó tervezete elérhető az interneten, az alábbi munkakörök bérezésére költötte a társasági adóból nyert forintjait: könyvelő, sajtófőnök, adminisztratív munkatárs, grafikus, illetve biztonsági vezető.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

Az évi maximális 200.000 eurós keretet csak a DVSC nem merítette ki teljesen, az MTK, a Honvéd, a Videoton, az FTC és a Vasas ezzel szemben szinte minden centet felhasznált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik