Közélet

Nem mutat megbánást a 16 éves lány gyilkosa

Az áldozat szülei kártérítést akarnak, ám a tettes kijelentette, nem tudja átérezni a fájdalmukat.

Hatmillió forintot szeretnének lányuk gyilkosától azok a szülők, akik 2009 decemberében vesztették el 16 éves gyermeküket, miután a volt barátja lelőtte a nyílt utcán. A fegyvert elsütő fiatalember levéllel készült a kártérítési tárgyalásra, ebben reagált a követelésre, ő maga nem jelent meg a bíróságon  – írja a Bors.

A lap szerint az iromány igencsak érzéketlenre sikerült, miután a fiatal kijelentette, nem tudja átérezni a „szörnyű visszatérő rossz emlékek hasogatását”, bár állítja, többször próbálta megérteni. A miértre magyarázatot is adott. Szerinte a családapák, akikkel együtt töltötte a büntetését, azt mondták, nem tudják, milyen fájdalmas lenne elveszíteni gyermeküket. Így – tette fel a kérdést – ő, mint egyedülálló, hogyan tudná mindezt belátni?

A gyilkos jelenleg a Csillagbörtönben ül, ahol 35 éves büntetését tölti. A kártérítési tárgyalásra azért nem ment el, mert középiskolai tanulmányait folytatja, és nem szeretné, ha eredményei leromlanának.

Mint ismert, a 16 éves lány iskolába tartott, amikor lelőtték.  A vérző, de már halott lányra gyerekek bukkantak rá a reggeli órákban. Délután a rendőrök kihallgatták a lány volt barátját, aki elismerte tettét. A lány májusban szakított vele, a 21 éves fiú ezt nem tudta feldolgozni, ezért úgy döntött, megöli. A gyilkosságot hosszasan tervezte. Szerzett egy úgynevezett replika fegyvert, két hónappal korábban vette meg egy muzeális darab másolatát. Egy ideig lőporkészítéssel is kísérletezett, ám végül inkább vonatra szállt és Szlovákiába utazott, hogy megvegye a megfelelő fekete lőport. Gyorsan akart végezni a lánnyal, ezért hónapokig gyakorolt a fegyverrel. Tudta, hogy a lány milyen útvonalon megy az iskolába, és már várt rá. Az volt a célja, hogy becsalja az út mellett lévő erdőbe, de nem sikerült neki, így pár perc beszélgetés után lelőtte. Először hátba, majd közvetlen közelről, a halántékát célozva.

Pszichopaták

A raboknak, de főleg a pszichopata raboknak sokszor segít tettei feldolgozásában a rajztevékenység. A pszichopaták ismétlődően hazudozó, lelkiismeret-furdalás nélküli, indulatvezérelt emberek, akik nem tudnak felelősséget vállalni a tetteikért, túlértékelik magukat a többieknél. Manipulatívak, igyekeznek mindenkivel jó viszonyt kialakítani, hízelegni is tudnak. Sokszor munkakörükből fakadóan kegyetlenkednek, pl. a beosztottaikkal, nem feltétlenül lesznek gyilkosok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik