Közélet

Fogadásból vágták le a fülüket

Sehogy másként nem sikerült eldöntenie két ukrán férfinak, ki a tökösebb.

A Komszomolszkaja Pravda ukrajnai kiadásának információi szerint két kemerovói keménylegény egy helyi kocsmában folytatott poharazgatás közben különbözött össze azon, hogy kettejük közül melyikük a tökösebb fickó. Erejüket fitogtatva heves szkanderversenyben mérték össze egymás izmainak szakítószilárdságát, azonban az összecsapásaik rendre döntetlennel végződtek.

Néhány pihenésképpen elfogyasztott sztogrammot követően végül arra jutottak, hogy az igazi férfi az, aki le meri vágni a saját fülét. Azzal kést ragadtak, és egymásba akaszkodott szemekkel őrült nyiszálásba fogtak. A nem mindennapi fogadás szem- és fültanúi az ilyetén támadt vérengzés láttán gyorsan mentőt hívtak, akik rögvest kórházba szállították a nyüszítő bajnokokat.

A rendőrségen eleinte nem is akartak hinni a fülüknek, amikor a baleseti sebészet ügyeletese felhívta őket és közölte, hogy épp most operálnak két sérültet, akik még a műtéti előkészítőben is azon vitatkoztak, hogy ezek után melyikük is legényebb a talpán. Az egyiknek félig, a másiknak pedig teljesen hiányzott a bal füle – olvasható a cikkben.

A rendőrök némi tétova fülvakarás után úgy döntöttek, hogy feljelentés hiányában nem indítanak vizsgálatot az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik