Közélet

Kósa szerint megtévesztés a „migránsokkal” azonosítani a kötvényvásárlókat

Azt mondta, 800 millió euró folyt be az üzletből, amit a Jobbik ellenez.

Kósa Lajos szerint megtévesztés, ha valaki összemossa az „illegális bevándorlót” a letelepedési kötvényt vásárlóval. Erről a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádióban beszélt. Azt mondta,

ez olyan, mintha valaki a kerítésen átmászót összekeverné az albérlőjével.

Közölte: a letelepedési kötvény megvásárlásával a vevők öt évre kapnak tartózkodási engedélyt, ami felmondható. Eddig összesen 2700-an éltek a lehetőséggel, amiből mintegy 800 millió euró bevétel származott. Kósa szerint a vásárlók 90 százaléka kínai, akik az EU-ba való belépés miatt éltek a lehetőséggel.

Szerdán a Jobbik törvényjavaslatot nyújtott be a letelepedési kötvény megszüntetéséről, amelyben megemlítik, hogy az ügyleteket övező visszaélések jelentős ellenérzést váltottak ki.

E kötvények kérdése újra és újra a korrupciógyanú, az offshore-cégek támogatása, és a közpénzek eltüntetése kapcsán került elő

– áll az indoklásban. Azt akarják, hogy „anyagi szempontból tehetős migránsok” se jöhessenek Magyarországra, mert semmilyen betelepítést nem támogatnak. A párt egyébként a letelepedési kötvény eltörléséhez köti, hogy támogassák az alaptörvény módosítását, amellyel a Fidesz az eredménytelen népszavazásnak próbál  „közjogi következményt” adni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik