Közélet

Perel, mert nem engedték Orbán közelébe

Az október 23-ai fütyülős tiltakozást szervező politikus nem adja fel.

Juhász Péter, az Együtt alelnöke Facebook-oldalán írta meg, hogy beperli a Miniszterelnökséget, amiért nem engedték be egy közterületen tartott állami ünnepségre.

Milyen eljárás az, hogy nem engednek be egy állami megemlékezésre csak azért, mert kritikám van a miniszterelnökkel szemben? Nem királyságban élünk, hogy felségsértést követhessek el!

Az ellenzéki politikus szerint egy közpénzből rendezett állami ünnepen minden állampolgár részt vehet, az állam nem szabhatja meg, ki mehet és ki nem.

Nincsenek jó és rossz állampolgárok, hanem adófizető állampolgárok vannak, akik – mint én is – állják a megemlékezés költségeit.

Szerinte ő éppen úgy járt el, ahogy ’56 hősei tettek volna: felszólalt az országot Moszkvának kijátszó autoriter vezető ellen.

Amiért kimentünk, az az volt, hogy kritikát fogalmazzunk meg Orbánnal szemben, amit neki tűrnie kell.

Juhász szerint a kormányfő csak “egy közjogi méltóság, nem király”, nekik pedig igenis joguk van kritikát megfogalmazni.

Még ha Orbán nem is bírja. De hogy ne gondolja, hogy bármit megtehet, ezért beperlem. Hogy tudja, hol van a helye.

Juhász azt írta, máskor is lehet hasonló tiltakozás, folytatják. Csak azért, hogy a miniszterelnök érezze a törődést.

Előzőleg a TASZ jogásza úgy vélte, jogsértő volt, hogy nem engedték be az Együtt alelnökét a megemlékezésre. A Társaság a Szabadságjogokért jogásza szerint egy síp nem jelenthet biztonsági indokot, párthovatartozás alapján pedig nem lehet valakit kizárni egy állami rendezvényről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik