Befejeződtek az elbocsátások az Ikarusbus székesfehérvári gyárában; csütörtökön a dolgozók utolsó csoportja intézte a leszámolással kapcsolatos formaságokat - közölte az üzemi szakszervezet elnöke.
Vass István elmondta: a gyár bezárása miatt elküldött 187 dolgozó többsége december végéig a felmondási idejét tölti. Közülük tizenegyen korengedményes nyugdíjba vonultak.
Az Ikarusbus vezetése eleget tett a vállalati kollektív szerződésben rögzítetteknek, a cégnél töltött évek számától függően általában 7-8 hónapi munkabérnek megfelelő végkielégítést fizetett az elbocsátottaknak. A tanköteles korú gyerekeket nevelők számára beiskolázási segélyt adott, és lehetővé tette, hogy azok, akik vállalati kölcsönnel teremtettek otthont maguknak, a szerződésnek megfelelően továbbra is részletekben törlesszenek, továbbá elengedte a tandíjak, nyelvtanfolyami díjak visszafizetését.

Ajánlott videó
- 07:01 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:59 Pásztor Erzsi rosszulléte miatt félbeszakadt az előadás a Turay Ida Színházban
- 06:44 Kiparodizálta Orbánt a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 06:33 Gyerekvédelem: Szakemberhiány miatt nem működik az új lakásotthon
- 06:32 Majka nem szerepel a Curtisről szóló filmben: „Félelmei vannak, hogy rossz fényben lenne feltüntetve”
- 06:27 Félmillió dolláros bírságot kapott egy floridai pap, mert hajléktalanoknak ad enni
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 05:59 A legjobban kereső miniszterek fizetését is lekörözik az álláshalmozó államtitkárok, amihez egy széles joghézagot kell átugraniuk
- 05:35 30 éve elkövetett adminisztrációs hiba miatt kell kettévágnia a házát egy nyugdíjas párnak
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 04:10 Így végezték ki az utolsó templomos nagymestert
- 03:40 Megőrültek a magyarországi madarak, hogy autókra támadnak?
- 03:33 Szöllősi György: Már nem létezne magyar futball, ha minden úgy ment volna tovább, ahogy 2010 előtt történt
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 05:35 30 éve elkövetett adminisztrációs hiba miatt kell kettévágnia a házát egy nyugdíjas párnak
- 16:46 Az áldozatok szerint legalább kilencen támadtak rájuk a Pócs János által szervezett G.w.M.-buli után, eddig négy főt gyanúsítottak meg
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 18:39 Meghalt Siklós Csaba József volt miniszter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!