Nagyvilág

Trump mindenkit beperel, aki zaklatással vádolja

Szombaton, esetleges elnökségének első száz napját felvázoló programbeszédét megelőzően bejelentette: a választás után minden nőt beperel, aki szexuális bűncselekménnyel vádolta meg őt.

Minden egyes hazug számítson perre, amint vége a választásnak

– hangsúlyozta a republikánusok elnökjelöltje, hozzátéve: már alig várja, hogy elégtételt vehessen.

Donald Trump ellenlábasa, Hillary Clinton kampánystábját és a demokratákat vádolta meg azzal, hogy lejárató kampányt folytatnak ellene, és a zaklatási vádak is ennek részei.

Minden egyes nő azért hazudott, hogy ártson a kampányomnak

– fogalmazott az ingatlanmágnás.

Eddig tíz nő állt elő azzal, hogy Donald Trump korábban akaratuk ellenére fogdosta, megcsókolta vagy más módon zaklatta őket. Mind az után álltak a nyilvánosság elé, hogy kiderült: egy 15 évvel ezelőtti felvételen Trump arról beszélt, hogy kedvére fogdoshatja a nőket pusztán azért, mert híres. Trump tagadta, hogy valaha is bármi ilyet tett volna. A republikánus jelölt úgy véli: a “korrupt” sajtó kitalált történetekkel igyekszik őt olyan veszélyesnek és rossznak beállítani, amennyire csak lehet.

Trump megismételte, hogy választási csalásra számít, és szerinte Clintont ki kellett volna zárni a választásból, amiért külügyminiszterként privát e-mailfiókot használt.

(MTI)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik