Belföld

Inkább növekedés látszik az állami alkalmazottak számában

A kormány korábban beszámolt arról, hogy nagyfokú bürokrácia-csökkentést tervez az állami szférában. Egyelőre az látszik, hogy nem csökkent, hanem inkább növekedett az itt dolgozók száma. Ez azért is van, mert egy ilyet meglépni nem olyan egyszerű, mint amilyen jól hangzik.

A tavalyi költségvetés zárszámadása alapján jól látszik, hogy 2015-ben a központi költségvetés által foglalkoztatottak száma 560 ezer fő volt. Ez mintegy 25 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Feltűnő ez a növekedés, mivel a kormány deklarált célja, hogy csökkenti az állami bürokrácia létszámát és ezzel szabadít fel munkaerőt a versenyszféra számára.

A gazdasági válság óta 315 ezer fővel nőtt a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma. Ez ugyanakkor önmagában félrevezető adat, hiszen az Orbán-kormány több területen is átalakította a fenntartói, „üzemeltetői” viszonyokat. Így a központi igazgatáshoz került az önkormányzatoktól az egészségügyi intézmények egy része, az oktatási rendszer jelentős része, az önkormányzati államigazgatási feladatok egy része. Ez nyilvánvalóan változásokat hozott a létszámadatokban is.

2008-ban a korábban említett 245 ezer központi költségvetési dolgozó mellett volt 470 ezer önkormányzati alkalmazott (beleértve a választott tisztségviselőket, és az önkormányzati szervek más alkalmazottait). 2012 óta megfordult a tendencia, és már a közvetlen kormányalkalmazottak száma lett a nagyobb. Az elmúlt években a költségvetési zárszámadásban már nem hozta nyilvánosságra a kormány, hogy mennyien dolgoznak a helyi önkormányzatok felügyelete alatt, de becsléseink szerint ez kb. 280 ezer főre csökkent.

Olvasói sztorik