Az állam területén 2014 februárjában vezették be, hogy hajnali fél kettőtől már senki sem léphet be egy bárba, Sydney központjában pedig hajnali három óráig engedélyezték “az utolsó pohár” ital felszolgálását. Emellett este 10 órától tilos a palackozott alkoholos italok árusítása.
Az “alkoholtilalmat” ellenző tüntetők attól tartanak, hogy a “záróra” árthat a metropolisz éjszakai életének és felszólították Mike Baird kormányzót, hogy törölje el a rendelkezést.
Az alkoholfogyasztással kapcsolatos törvények szigorítását azt követően rendelték el a helyi hatóságok, hogy ittas állapotban lévő emberek több összetűzést is provokáltak, és ezek során halálesetek is történtek. A korlátozás bevezetését követően a koncertek látogatottsága 40 százalékkal esett vissza – panaszolták az aktivisták.
Sydneynek is ugyanolyan világklasszis éjszakai élete lehet, mint Berlinnek, New Yorknak és Amszterdamnak. Ez a mi városunk, és addig harcolunk, míg meg nem változtatják a törvényt
– jelentette ki Tyson Koh, a tüntetések szervezője.
A szövetségi állam kormánya ígéretet tett, hogy az év végéig foglalkozni fog a vitatott törvénnyel.