Nagyvilág

Megoszlik a német politikusok véleménye a magyar népszavazásról

A legbarátságosabban az Európai Néppárt vezetője nyilatkozott, de ő is figyelmeztette Orbánt, hogy tárgyalóasztalhoz kell ülnie.

A magyar népszavazás eredményét nem lehet egyszerűen lesöpörni az asztalról – mondta az Európai Néppárt német vezetője. Manfred Weber, aki a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa is, kijelentette: a referendum megmutatta, hogy a magyarok nem akarnak kötelező kvótát, és más tagállamokban is osztják kételyeiket. Az uniós állam- és kormányfőknek tárgyalóasztalhoz kell ülniük és eredményre jutni a migráció kérdésében – mondta Weber, hozzátéve, hogy Orbán Viktornak is így kell tennie, ezen nem változtat semmit a referendum eredménye.

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, Elmar Brok, az EP külügyi frakciójának vezetője ugyanakkor arról beszélt, hogy ha minden ország úgy viselkedne, mint Magyarország, veszélybe kerülne az Európai Unió, mert semmit nem lehetne véghezvinni.

A szintén CDU-tag Günther Krichbaum, a Bundestag EU-ügyi bizottságának elnöke úgy vélte, Orbán Viktor nemzeti sorskérdésként állította be a népszavazást, de az eredmény politikai csőd számára. Azt mondta, a Fidesz a referendum sikere érdekében hónapokig erősen propagandisztikus, teljességgel egyoldalú tevékenységet fejtett ki hatalmas ráfordítással, amihez képest az eredmény súlyos kudarc.

A CDU-CSU frakció külpolitikai szóvivője, Jürgen Hardt úgy nyilatkozott, hogy a referendum vereség a kezdeményezői számára, és tovább fokozza a megosztottságot Magyarországon, tovább mélyíti az árkokat.

A CDU-CSU pártszövetséggel koalícióban kormányzó szociáldemokraták belügyi szóvivője kijelentette: az Orbán-kormány masszív propagandája után elszenvedett vereség azt jelzi, hogy a fák a populistáknak sem nőnek az égig. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik