Grecsó Krisztián az Élet és Irodalomban a Teréz körúti robbantásról és arról ír, hogy a képelemzés szerinte olyan, mint egy sakkjátszma, mert
ha csak akkor látod a lépést, amikor bekövetkezik, késő.
A jó képelemző szerinte azt is látja, ami nincs a képen.
A rendőrség által közzétett Teréz körúti robbantás térfigyelő kamerás felvételén én konkrétan semmit sem láttam. Csak járókelőket, aztán üres utcát, néha gyakrabban visszatérő járókelőket, aztán a kép sarkában egy robbanást, és az előle rémülten menekülő embereket.
Ő a képek mögé nézve arra próbált figyelni, hogy ez a felvétel, milyen magyar valóságba érkezett, hiszen a tényekről szinte semmit sem tudni.
Azt viszont igen, hogy egy végletekig felhergelt ország nézi a kétségbeesve elrohanó párokat.
A felvétel „a narratív semmiben lebeg”, szerinte tudatosan, hiszen éppen ezt akarják azok, akik a gyűlölettel játszanak és azzal építenek hatalmat. A robbantás üzenetét valaki még meg is segíti, amikor azt összeköti a népszavazással.
Igen, ez a logikai láncszem hiányzott még, és valamiért nem a magát még részben európainak hazudó politikai elit kapcsolta össze a dolgokat.
Grecsó érdekesnek nevezi, hogy ezt a mocskos munkát ráhagyták arra, akinek ehhez is van gyomra és ezen a ponton előkerül Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Naplója, amelyben ugyanolyan érthetetlen, hogy a megbélyegzettek miben reménykednek.
Miért hiszik el, hogy van jog, haza, becsület? Amikor már egyértelműen rájuk sütötték, hogy ők a hibásak, amikor már látni, hogy az ország irányítói velejéig romlottak, mindenre képesek, gyilkolnak vagy gyilkoltatnak a hatalomért, amikor a kor nácijai is nagyjából olyanokat írnak, hogy ezt ennek vagy annak a patkánynak köszönheted.
