Nagyvilág

„A félelem rajtam van, ha besötétedik” – Hazaért a megvert kamionsofőr

Huszonkét órás utazás után kedd délután hazaérkezett debreceni otthonába a Franciaországban, a Calais felé vezető autópálya egyik parkolójában megvert magyar kamionsofőr, akire bevándorlók támadtak rá. A sérült kamionost kollégája vitte haza kisbusszal Debrecenbe, ahol felesége és szülei várták a háza kapujában.

A kamionsofőr a közmédiának elmondta, csak azért tud valamennyire beszélni, mert Budapesten két fájdalomcsillapítót és egy nyugtatót is bevett.

A félelem rajtam van, ha besötétedik

– fogalmazott, hozzátéve, hogy nem mer sötétedés után vezetni és kocsiban aludni.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Elmondta, a történtek ma is felzaklatják, nem tudja, hogyan lesz tovább, de már felvette a kapcsolatot az orvosával, akit hamarosan fel fog keresni. Hozzátette, gondoskodnia kell kivert fogai pótlásáról, de valószínűleg más segítségre is szüksége lesz, mert nem tud szabadulni a történtekről, rendre előtörnek a rossz emlékei.

A debreceni kamionsofőrt a múlt hét végén verték meg egy franciaországi parkolóban bevándorlók, akik a kamionjába feljutva akartak átjutni Nagy-Britanniába. Emlékei szerint mintegy negyedóráig ütlegelték különféle vasakkal, szerszámokkal, előbb a kamionja mellett, majd a kocsi fülkéjében is.

Korábbi nyilatkozata szerint hiába dudált, a mellette álló két-három kamion sofőrje vagy nem ébredt fel, vagy nem akart belekeveredni az incidensbe. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik