A harmadik negyedévben 10 milliárd forint egyszerűsített vállalkozói adót fizettek be az adózók, s így az év végig az eredeti előirányzat kétszerese, 32-33 milliárd bevétel származhat ebből az adónemből - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) szombaton.
Az APEH közleményében emlékeztetett arra, hogy az eva első éve 2003, s ezt az adót azok az egyéni és társas vállalkozók választhatták, akiknek az éves bruttó bevétele nem haladta meg a 15 millió forintot. Az eva mértéke a bruttó árbevétel 15 százaléka, s az adót negyedévente kell megfizetni. A közlemény kitér arra is, hogy megváltoznak az evára vonatkozó szabályok: a kormány javaslata szerint az éves árbevételi határ 15-ről 25 millió forintra nőhet jövőre.
Az adózók az első negyedévben 8,5 milliárd forint, a másodikban 11,1 milliárd forint evát fizettek be. Az egész évre tervezett 16 milliárd forint eva bevétel már július végére túlteljesült.

Ajánlott videó
- 16:23 Szijjártó Péter: nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 16:15 Megszüntette az eljárást az ügyészség a nőverő Győrffy Balázs ellen
- 15:39 Tarol a Magyar Péter-dokumentumfilm: a hétvége legnézettebbje lett a mozikban
- 15:28 AirPods Max 2: ennyibe kerül itthon az Apple vadonatúj prémium kategóriás fejhallgatója
- 15:24 Dúró Dóra lemondott mentelmi jogáról, kihallgatta a rendőrség
- 15:22 Fotó: úgy belerepült az autó egy házba, hogy beszakadt az épület, és lakhatatlanná vált
- 15:18 A paneltömbök visszatérése és az állami beavatkozás együtt oldhatná meg a magyarországi lakhatási válságot
- 15:04 Bár egyik legjobbja Szegedre távozik, visszatérne a BL-be a Vardar kézicsapata
- 14:59 Lovas Rozi: A magát politikai elitnek gondoló kör a saját privilégiumának tartja a vallásosságot
- 14:56 Halálos fenyegetéseket kapott manővere miatt a Forma-1-es versenyző
- 14:54 Szolidaritási hozzájárulás: a Fővárosi Törvényszék azt kéri az Alkotmánybíróságtól, állapítsák meg, hogy a kormányrendelet alkotmányellenes
- 14:52 Putyinék szerint Trump nem veszítette el érdeklődését a háború rendezése iránt
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 14:46 Már ma megváltozik az időjárás: eső és lehűlés jön
- 09:24 Valami nagyon nem stimmel a magyar címerrel Sáfrány Emese március 15-ei fotóján
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 12:59 Vidéki prókátor: Magyar Péter vagy Putyin
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 09:54 Hadházy Ákos és Tompos Márton egyszerre talált rá egy félbehagyott faluszéli hűtőházra, amire százmilliót költöttek
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 11:15 Kulcsfontosságú, hogy az elitek hogyan értették ezt a napot – március 15. a Háromharmadban
- 11:16 A salgótarjáni körzet tiszás jelöltje: Minden egyes embernek el kell mondanunk, hogy nem akarunk háborút
- 14:40 Algyő polgármestere a háborús riogatásról: „Ez nettó hazaárulás”
- 06:30 A Nagy Duett: újabb páros búcsúzott az ötödik adás végén
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!