Sport

Böhn: Szerencsénk sem volt

karl-erik-bohn(960x640).jpg (ingyenes, karl erik böhn, )
karl-erik-bohn(960x640).jpg (ingyenes, karl erik böhn, )

A magyar női kézilabda-válogatott fájó vereséggel kezdte meg szereplését a szerbiai Európa-bajnokságon, így érthető módon nem is volt elégedett a látottakkal Karl Erik Böhn szövetségi kapitány.

Nemzeti csapatunk a horvátok ellen kezdte meg a menetelést az Eb Újvidéken zajló csoportjában: Görbiczék már ötgólos hátrányban is voltak a meccsen, mégis sikerült egyenlíteni, ám a hajrában Peraica lövésénél Kiss Éva ugyan védett, ám a kezéről a gólvonal mögé pattant a labda.

Ez azért is lehet bosszatnó, mivel a csoportból csak az első kettő juthat majd be az egyenes kieséses szakaszba, tehát muszáj lenne a lépéselőnybe került horvátok mögött végezni a kvartettben. Ehhez viszont le kell győznie a magyar csapatnak Németországot és Spanyolországot is, ami valljuk be, nem lesz sétagalopp.

Karl Erik Böhn, a magyar válogatott szövetségi kapitánya már előre tekint, hogy a kedd este elkövetett hibák ne forduljanak többet elő.

“Tudtam, hogy úgy is erős a horvát csapat, hogy sok hiányzója van, de reméltük, hogy nyerhetünk. A bírók gyakran engedték, hogy a horvátok a hatoson belül is védekezzenek, így nehéz nyerni. A játékvezetői felfogás része a meccsnek. Sajnos a védelmünk sem volt jó, sok elkerülhető gólt kaptunk. Keményebben, agresszívebben kellett volna lefogni az ellenfél lövőit. Ezeken túl még szerencsénk sem volt. Most gyorsan megnézzük, miket rontottunk el, és mivel tudunk nyerni a németek ellen” – mondta a szakvezető.

Tomori Zsuzsanna, a válogatott átlövője érthető módon nem volt elragadtatva az eredménytől.

“Buta hibákat követtünk el a mérkőzésen, dühösek lehetünk. Sajnálom, hogy nem volt erőnk visszavenni a vezetést. Tovább kell lépnünk, és nyerhetünk a németek és a spanyolok ellen is. Innen száz százalékot kell nyújtanunk” – nyilatkozta a Ferencváros kézise.

“Nagyon boldogok vagyunk, gratulálok a lányoknak. A londoni olimpiához képest jelentősen átalakult a csapatunk, de bebizonyítottuk, hogy így is képesek vagyunk jó játékra. A védelem volt a sikerünk kulcsa” – ezek már Vladimir Canjuga, a horvátok szövetségi kapitányának szavai.

A magyar női kézilabda-válogatott legközelebb szerda este, 20:15 órakor Németország ellen lép pályára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik