Foci

Bernd Storck díszpolgári címet kapott

Nagypáli vezetői úgy döntöttek, hogy díszpolgári címet adományoznak Bernd Storcknak – írja a Blikk. A zalai falu az Európa-bajnokságon nyújtott szereplés miatt tiszteli meg a német szövetségi kapitányt.

Köcse Tibor polgármester szerdán autóba ült, és 220 kilométer megtétele után személyesen adta át kollégájával az elismerésről szóló egyedi kerámia- és bronzplakettet, valamint a helyiek által készített pálinkát.

A településen szeretjük a labdarúgást, korábban volt NB I-es női csapatunk. A válogatott szereplése pedig mindenkit érdekel. Az Elefántcsontpart elleni felkészülési mérkőzés kapcsán összefogtunk és együtt, busszal mentünk Budapestre, hogy szurkoljunk. Az Eb-n a falu együtt szurkolt a közösségi kávézónkban. Régóta vártunk a sikerre, szerettük volna méltóképpen kifejezni az elismerésünket. A település polgárai úgy döntöttek, hogy bár nem helyi lakos, díszpolgári címet adományozunk Bernd Storcknak. Mostantól nagypálinak tekintjük őt, így ha ellátogat hozzánk, akkor tulajdonképpen hazatér.

Az 53 éves szakember a válogatott tagjai által aláírt labdával fejezte ki háláját a díszpolgári címért.

Meglepődtem és jó szembesülni vele, milyen örömet szereztünk az embereknek az Eb-n elért eredményünkkel. Köszönettel fogadtam a megtisztelést, amely úgy érzem, a játéko­saimat és az egész stábot megilleti. Még nem jártam Nagypáliban, de valamikor biztosan ellátogatok oda.

A magyar labdarúgó-válogatott október 7-én Svájcot fogadja hazai pályán, majd három nappal később Lettországban bizonyíthatnak Nagy Ádámék.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik