Nagyvilág

New York-i robbantás: a gyanúsított megváltozott afganisztáni látogatásai után

Hétfőn elkapták a rendőrök és őrizetbe vették azt a férfit, akit a New York-i robbantással gyanúsítanak, amelyben 29 ember megsérült, köztük egy súlyosan.

New York polgármestere hétfőn már úgy fogalmazott, minden okuk megvan arra, hogy úgy gondolják, terrorizmussal állnak szemben.

Jelentések szerint a gyanúsított Rahami egyelőre nem működik együtt a hatóságokkal.

Rahami ellen öt rendbeli, rendőrök ellen elkövetett gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat. A férfi elfogásakor tűzharcba keveredett rendőrökkel, és meg is sebesítette őket, ezért egyelőre nem terrorista cselekmények elkövetésével, hanem rendőrgyilkosság kísérletével vádolják.

A férfi rengeteget változott az elmúlt évek alatt, kezdetben a szüleivel dolgozott egy helyi étteremben, majd miután elutazott Afganisztánba és Pakisztánba, szakállat növesztett és hagyományos muszlim ruhákat kezdett hordani.

Rahami többször járt Afganisztánban, de a hatóságoknak nem volt arról információja, hogy bármilyen radikális csoporthoz csatlakozott volna.

A nyomozók továbbra is keresik a robbantás és a robbantási kísérletek okait. Szomszédai szerint Rahami mindig csendes volt, nem sokat beszélt velük. De arról senki nem tudott, hogy a férfi szélsőséges nézeteket vallana.

(Independent,MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik