Gazdaság

Tovább terjeszkedik a Decathlon Magyarországon

Decathlon ( Decathlon)
Decathlon ( Decathlon)
Újabb áruházat nyit Tatabányán szombaton a sportszerlánc, az év végéig további üzletek nyitását tervezi Sopronban és Budapesten.

A tatabányai ezer négyzetméteres üzlet berendezésére 100 millió forintot fordított a vállalat és 13 új munkahelyet létesített. Az újonnan épült áruházat bérli a társaság – mondta el a lánc ügyvezető igazgatója, Pósfai Gábor az MTI-nek. Hozzátette, hogy a vállalat 2016-ban csaknem egy milliárd forintot fordít új áruházakra és 120 új munkahelyet hoz létre.

Az áruházlánc néhány héttel ezelőtt nyitotta meg az első budapesti belvárosi üzletét, novemberben Sopronban, majd a fővárosban a Corvin Plaza bevásárlóközpontban nyitnak új egységeket. A jövőben további áruházakat terveznek azokon a megyeszékhelyeken, ahol még nincsenek jelen – ismertette a terveket az ügyvezető igazgató.

Paraméterek

Tájékoztatása szerint az áruházban 30 sportág közel 60 ezer terméke található meg, illetve a kihelyezett terminálokon a vásárlók a cég bármely termékét megrendelhetik, majd az üzletben átvehetik.

A vállalat 2016 első 8 hónapjában 26 százalékkal ért el nagyobb forgalmat az előző év azonos időszakához képest, az év végére 44 milliárd forintos nettó árbevételre számítanak.

A Magyarországon közel 1300 embert foglalkoztató sportáruházlánc 2015-ben 34 milliárd forintos nettó árbevételével és 1,2 milliárd forintos adózás utáni nyereségével eddigi legsikeresebb évét zárta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik