Kultúra

Megvannak a Prima Primissima-díjak idei jelöltjei

A rangos elismerésre tíz kategóriában harminc jelöltet nevezett meg a Prima Primissima Alapítvány.

A Prima Primissima-díj tíz kategóriájának harminc jelöltje összesen 250 millió forintot kap a magas erkölcsi elismerés mellett; a Junior és megyei Primák további 130 kitüntetést vehetnek át, több mint 150 millió forint pénzdíjjal – jelentette be Budapesten a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke. Csányi Sándor elmondta, hogy a 14. alkalommal meghirdetett díj struktúrája nem változik: minden kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima díjazottja; a Primák 5 millió, a Primissimák 15 millió forintot vehetnek majd át a díj mellé.

A Junior és megyei díjazottakkal együtt már 1700-an kaptak díjat az alapítványtól. A Primák és Primissimák közé az idei kitüntetettekkel együtt már 430-an tartoznak, ők összesen 3,5 milliárd forintot kaptak az elismerés mellé. A jelöltek köre idén is rendkívül széles volt: 700 kiválóság közül választották ki a harminc Primát; a legtöbb jelölés a színház- és filmművészet kategóriában érkezett – közölte Csányi, hozzátéve: az előzetes jelöltek közül az adott területek szakértőinek javaslatai alapján választottak Primákat.

Csányi Sándor a Prima Primissima-díjak jelöltjeinek bejelentésén. Fotó: Mohai Balázs / MTI
Csányi Sándor a Prima Primissima-díjak jelöltjeinek bejelentésén. Fotó: Mohai Balázs / MTI

A Prima Primissima-díjak 2016-os jelöltjei

Magyar építészet és építőművészet:

  • Tima Zoltán (építész)
  • Pelényi Margit (építészmérnök)
  • Winkler Barnabás (építész)

Magyar irodalom:

  • Ács Margit (író, műkritikus)
  • Rónay László (irodalomtörténész, tanár)
  • Vámos Miklós (író)

Magyar képzőművészet:

  • Benkő Imre (fotográfus)
  • Bukta Imre (képzőművész)
  • Olasz Ferenc (fotográfus, filmrendező)

Magyar népművészet és közművelődés:

  • Maczkó Mária (népdalénekes)
  • Mikulás Ferenc (stúdióvezető, producer)
  • Szokolay Dongó Balázs (népzenész)

Magyar oktatás és köznevelés:

  • Földes Imre (zenetörténész, zenepedagógus)
  • a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola
  • Szarka Attila (gyógypedagógus)

Magyar sajtó:

  • Baraczka Eszter (a közmédia brüsszeli tudósítója)
  • Oplatka András (történész, újságíró)
  • Végh Alpár Sándor (tárcaíró, publicista)

Magyar sport:

  • Földi Imre (olimpiai bajnok súlyemelő, edző)
  • Kőbán Rita kétszeres (olimpiai bajnok kajakozó, edző)
  • Sákovicsné Dömölky Lídia (olimpiai bajnok vívó, edző)

Magyar színház- és filmművészet:

  • Andorai Péter (színművész)
  • Kútvölgyi Erzsébet (színművész)
  • Marton László (rendező)

Magyar tudomány:

  • Bihari Mihály (jogász, politológus)
  • Maróth Miklós (klasszika-filológus, orientalista)
  • Perner Ferenc (sebész)

Magyar zeneművészet:

  • Balázs János (zongoraművész)
  • Medveczky Ádám (karmester)
  • Vigh Andrea (hárfaművész, a Zeneakadémia rektora)

A hagyományokhoz híven idén is választanak majd közönségdíjast – jelentette be Csányi Sándor, aki emellett kiemelte a harminc év alatti tehetségeket elismerő Junior Prima-díjak, valamint a megyei Prima-díjak fontosságát is.

Forrás: MTI, nyitókép: Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik