Belföld

Zaklatás a nevelőotthonban: két lány tűnt el

Jelenleg két kiskorú lányt is keres a rendőrség, akik a budapesti, Alföldi utcai nevelőotthonban laktak korábban – írta meg a Bors.  tizenöt éves T. Petra tavaly novemberben távozott engedély nélkül az intézetből. Legutóbb a tizenhat éves K. Mária szökött meg a befogadó állomásról szeptember elején. A fiatal lány a hétvégi kimenője után nem tért vissza a nevelőintézetbe.

A lap a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól, illetve a  Budapesti Rendőr-főkapitányságtól is megkérdezte, hogy valójában hány lány szökött meg az intézményből, de egyik helyről sem kaptak választ.

Pénteken derült ki, hogy kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen egy fővárosi, VIII. kerületi intézetnél. Korábban a Magyar Nemzet írta meg, hogy a zaklatással, szexuális visszaéléssel vádolt intézmény a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Alföldi utcai, I. Számú Befogadóotthona.

A Bors múlt hét szerdán számolt be arról, hogy – jogvédők és hozzátartozók szerint – egy a cikkben meg nem nevezett magyarországi otthonban a nevelők édességért, zsebpénzért, kimenőért cserébe szexet kértek a rájuk bízott kiskorú gyermekektől. Jogvédőknek tizenöt fiatal mert vallomást tenni, ezekben az is szerepel, hogy valaki teherbe esett az intézmény egyik nevelőjétől és meg is szülte a gyermeket

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik