Közélet

Több száz gyereket molesztálhatott az író

Több száz utcagyerek elleni szexuális bűncselekmény gyanúja miatt több tettestársával együtt őrizetbe vették Banglades egyik legismertebb íróját.

A hatóságok közölték, hogy a 47 éves A.Y.M. Fakruzzaman, művésznevén Tipu Kibria, 2005 óta rendszeresen molesztált és filmezett le 10-12 éves fiúkat. Az is előfordult, hogy a fiatalokat külföldiek kérésére “bérbe adta”.

Egy rendőrségi razzia során Kibria lakásában több ezer pornográf videofelvételt és fényképet foglaltak le a nyomozók, és szabadon engedtek egy tizenkét éves gyermeket. Az AFP francia hírügynökségnek az egyik rendőrtiszt elmondta: “amit találtunk, az egyszerűen túlmegy a képzelet határain”.

Az elengedett kisfiú a nyomozóknak beszámolt szenvedéseiről. A hatóságok az Interpoltól kapták a fülest, és a sikerkönyvek szerzőjén kívül további három személyt vettek őrizetbe – mondta a rendőrség szóvivője. A gyanúsítottak mindegyike beismerte bűnösségét.

Kibriának több mint ötven könyvét adták ki Bangladesben, hat, fiataloknak szánt horrorregénye különösen sikeresnek számít. Az író emellett évekig jelentetett meg egy fiataloknak szóló folyóiratot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik