Közélet

Pilz Olivér: nem a kormányváltás a tanármozgalom célja

A Tanítanék Mozgalom a kormánnyal már nem tud, a szélsőségesekkel pedig nem akar tárgyalni. Szeretnének 2018-ra változást az oktatásban.

Az oktatási rendszer megváltoztatása a cél a kormánybuktatás helyett – mondta el a Tanítanék Mozgalom egyik vezetője, Pilz Olivér a Magyar Időknek. Hozzátette, “bármilyen kormány lesz 2018-ban, ha nem változik a helyzet, mi ugyanúgy felhívjuk a problémákra a figyelmet”.

Pilz szerint ők mindenkivel hajlandók tárgyalni a szélsőségeseket leszámítva, ellenben a mostani kormánnyal már nem tudnak együttműködni. A Köznevelési Kerekasztalt változatlanul nem tartják tárgyalópartnernek, mert ott nem veszik figyelembe a javaslataikat.

Erre példa volt a szakképzési rendszer szinte minden érintett által való támadása, azt mégis elfogadták.

A mozgalom szerdán kiáltványt is közzétett, Pilz szerint ebben lefektetik, hogy az emberi jogokból levezethető alapértékeket követik. Hamarosan egy hosszabb anyagot is publikálnak a saját vízióikrról.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője is beszélt a lapnak, szerinte szükség van a politizálásra, de nem a pártpolitizálásra az oktatás terén. Hozzátette, bizonyos politikusok szereplése nem tett jót az ügynek. Mindenesetre ők egyik pártnak se kötelezik el magukat, a cél a szakmai kérdések érvényre juttatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik