Nagyvilág

Sorozatos hackertámadást védett ki a bécsi repülőtér

Günther Ofner, a repülőtér igazgatója megerősítette, hogy rövid időn belül több irányból több támadás is érte a rendszert.

Elmondása szerint már évek óta felkészültek egy hasonló incidensre, és ennek köszönhetően sikerült elhárítani a támadást. Kár nem keletkezett, a támadók sem a repülőtér honlapjához, sem a tárolt adatokhoz nem fértek hozzá. A hackereket azonnal felismerte és kiszűrte a rendszer.

A Kurier című lap szerint nem zárható ki, hogy nem bűnözőkről van szó, hanem politikai indíttatású támadás történt. Eddig például még nem ellenőrizték az esetlegesen Törökországból érkező behatolási kísérleteket. A repülőtér igazgatója nem akarta kommentálni ezen értesüléseket.

A schwechati repülőtér vezetése feljelentést tett az osztrák belügyminisztériumnál, amely nyomozást indított az ügyben.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik