Sport

A rendőröknek is volt dolga a BL-döntőn

Buducsnoszt Podgorica, szurkolók (buducsnoszt podgorica, szurkolók, )
Buducsnoszt Podgorica, szurkolók (buducsnoszt podgorica, szurkolók, )

Négy embert, köztük két külföldit állítottak elő a rendőrök a női kézilabda Bajnokok Ligájának vasárnap, a budapesti Papp László Sportarénában megrendezett döntőjén - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.


A podgoricai szurkolók közt kellett rendet tenni a mérkőzés alatt
Fotó: MTI

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint két embert garázdaság megalapozott gyanúja, két másikat pedig jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt állítottak elő.

A két külföldi állampolgárral szemben a szabálysértési eljárást a rendőrség lefolytatta. A két büntetőeljárásban keletkezett ügyiratokat pedig a napokban bíróság elé állítási javaslattal – azaz gyorsított eljárás indítványozásával – küldi meg az ügyészségnek.

A címvédő Győri Audi ETO KC a négyes döntő vasárnapi fináléjában 27-21-re legyőzte a 2012-es bajnok montenegrói Buducsnoszt Podgoricát a budapesti Papp László Sportarénában. A csarnokban hozzávetőleg háromszáz Buducsnoszt-szurkoló volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik