Tech

Már a Twitter is Prisma-festményeket készít a képeinkből

A Neural Painter ugyanazt tudja, mint a Prisma, csak nem alkalmazással, és sokkal gyorsabban.

A pár héttel ezelőtt berobbant Prisma sikere jól átmozgatta a mesterséges intelligencia alapú fejlesztéseket. A fotókat művészi hatásokkal ellátó algoritmus ötlete nyomán boldog-boldogtalan Van-Gogh stílusú képekkel árasztotta el az internetet, ami persze fárasztóvá vált egy idő után, arra azonban nagyon is jó volt, hogy gépi tanulás alapú technológia széles körben megmutassa magát.

A Neural Painter ennek egy újabb lenyomata azzal a különbséggel, hogy a holland fejlesztők alkalmazással nem is vesződtek, hiszen arra úgyis ott a Prisma. Helyette egy Twitteren igénybe vehető botot alkalmaznak, amivel bárki bármilyen fotóját átrajzolhatja más stílusúra.

Neural_Painter

Ehhez csak annyit kell tenni, hogy az ember ki twitteli a kívánt fotót, megjelöli benne a Neural Paintert, majd pár másodpercen belül egy válasz tweeetben meg is kapja a gép és algoritmusok által átfogalmazott fotót. Én mindezt egy habanero paprikáról készült közeli felvétellel próbáltam ki, aminek ez lett az eredménye.

Amellett, hogy mindez jó móka, a fejlesztők szívesen látnának belőle pénzt is, így aki nagyban alakítgatna át képeket, az megfelelő díjazás mellett ezt megteheti. A Neural Painter elbánik az animált gif fájlokkal, de a videó sem okoz neki problémát. Ha valaki nem annyira barátja a Twitternek, az a cég weboldalán is kipróbálhatja az egészet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik