A vörös bombázó azzal került be korábban a hírekbe, hogy gyakornok volt a pénzügyi világ központjában, de valamiért úgy döntött, fényesebb karrier vár rá a pornóiparban, és Veronica Vain néven szerepelt felnőttfilmekben. Most ismét váltani készül, és a videójátékok szintén jövedelmező területét választja. A pornós, akinek a civil neve Paige Jennings, YouTube-on hirdette ki, hogy valójában majd’ megfojtotta a pornós énje, hiszen szíve mélyén mindig is kocka volt.
“Fogalmatok sincs, mekkora kocka vagyok, de majd meglátjátok” – mondja a videóban, melyben azt is kifejti, hogy az a terve, hogy online közvetíti, ahogy játszik.
Azt hittem, hogy (Veronica Vain) dögösen és szexin hangzik, és a pornósztároknak ilyeneknek kéne lenniük, de akkoriban még nem tudtam, milyen nehéz dolog ez.
Jennings arról is beszélt, hogy a Crash Bandicot és az Elder Scrolls nevű játékokon nőtt fel.
“Talán azért mondtam, hogy elhagyom a Wall Streetet a pornó kedvéért, mert az, hogy valójában azért megyek el, hogy otthon játsszak egész nap, nem hangzott elég jól” – magyarázta. “A húszas éveidben muszáj kicsit magadba nézni, és megkeresni, hogy mi az, amit valójában szeretnél csinálni.”
(via)