Kultúra

Beszólt Axl Rose-nak az AC/DC korábbi dobosa

Phil Rudd egy interjúban elmondta, szívesen visszatérne a bandába, azonban a Guns 'N' Roses frontemberével nem hajlandó együtt zenélni.

Ma már ott tartunk, hogy az AC/DC sajnos nem is AC/DC többé, hiszen az eredeti tagok közül immár sem a dalszerző és gitáros Malcolm Young, sem a dobos Phil Rudd, sem pedig az orvosai tanácsára a koncertezést idén a hallásának megóvása érdekében abbahagyó Brian Johnson nem zenél többé a bandában, sőt: a basszusgitáros Cliff Williams is visszavonul a szeptember végén befejeződő Rock or Bust-turnét követően.

Mindazonáltal a fent felsoroltak közül a korábban többször is drogproblémákkal küzdő és gyilkossági kísérletért börtönbüntetésre is ítélt, majd ezért végül a csapatból 2015-ben kitett Rudd most egy új-zélandi lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, szívesen visszatérne az AC/DC-be koncertezni, csakhogy ennek egyelőre több “akadálya” is van.

A problémás Phil Rudd szívesen játszana újra az AC/DC-ben. Fotó: Associated Press
A problémás Phil Rudd szívesen játszana újra az AC/DC-ben. Fotó: Associated Press

Az AC/DC-t Bon Scott 1980-as halálát követően 1983-ig, majd tizenegy év “hiányzás” után 1994-től egészen tavalyig erősítő Rudd elárulta, hogy gyakorlatilag az együttes őstagjai közül a gitáros legenda Angus Young hívására vár, azonban ő egyelőre nem kereste meg a már tiszta és jó egészségnek örvendő dobost. Ez csupán az egyik gondja Ruddnak – a másik a Johnson helyére beugró Axl Rose személyével van, akivel nem akar együtt zenélni, mert bevallása szerint semmibe sem nézi a Guns N’ Roses frontemberét:

Ha Angus azt szeretné, hogy megint én doboljak a bandában, akkor az csak rajta múlik. Viszont nem akarok Axl Rose-zal együtt játszani. Semmire sem tartom őt.

Rudd helyén tavaly óta az őt 1989-94 között is helyettesítő Chris Slade dobol, aki hiába is megbízhatóbb és kiegyensúlyozottabb nála, a játéka mégsem olyan pontos, mint a legendásan precíz és ezért Atomórának is becézett elődjéé. Hogy aztán a Rock or Bust után Young ad-e még egy esélyt neki és felhívja-e Ruddot, az még a jövő zenéje.

Forrás: The Guardian

Ajánlott videó

Olvasói sztorik