Tech

Berlinben néhány percre mi is megkaparintottuk a Samsung vadonatúj okosóráját

Tényleg olyan jó, mint amilyennek a látványos bemutató közben tűnt? Kiderítettük.

A minden évben Berlinben megrendezett szórakoztatóipari szakkiállítás, az IFA ugyan csak holnap nyitja meg kapuit a látogatók és a szakma előtt, de a Samsung már a mínusz második napot is elképesztően izgalmassá tudta tenni: bemutatta ugyanis idei utolsó nagy durranását, mely a rendelkezésre álló adatok szerint igencsak felkavarhatja az okosórák piacának állóvizét.

Ott voltunk a szerda esti bemutatón, tegnap pedig meg is osztottuk a száraz tényeket a Gear S3 nevet kapott, két verzióban (a minimalista, elegáns Classic, valamint az elemeknek ellenállóbb Frontier) is hamarosan jó eséllyel a boltokba kerülő eszközről, de lássuk újra a főbb jellemzőket!

_MG_9645

A dél-koreai gyártónak esze ágában sem volt elhagyni a Gear-sorozattal már igen szépen bejáratott utat, így az S2 formája nem változott meg gyökeresen, bár a matematikaprofesszorból a legmenőbb óratervezők egykévé előlépett (a Baume & Mercier, a Hublot, valamint az egzotikus anyagok – így a Titanic testének egy darabja, vagy épp holdpor – felhasználásával órákat gyártó DNA of Famous Legends érintésével végül saját márkák, így a Spero Lucem
, az ArtyA, valamint a Black Belt Watch alapításáig eljutott) Yvan Arpa és az ipari formatervező nagyágyú Arik Levy azért jócskán rajta hagyta a kézjegyét mindkét modellen.

Arpa a bemutató során elmondta, hogy legfőbb célja a munka során az volt, hogy olyan jó érzés legyen hozzáérni az órához, hogy aztán sose vegyük le róla az ujjunkat.

GearS3LaunchEvent_Main_18

Ez jórészt sikerült is, hiszen az alacsony széntartalmú, az óragyártásban jól ismert 316L fémet megérinteni jó érzés, a 12,9 milliméteres vastagság, valamint az 1,3” átmérőjű számlap pedig átlagosnak mondható, de a klasszikus, vékony órák kedvelőinek talán kisebb kellemetlenséget okozhat a viselése.

Az apró házon belül néhány aprónak tűnő, de fontos kivétellel semmi sem változott – a processzor maradt az elődből már jól ismert kétmagos, 1 GHz-es órajelen pörgő darab, és ugyanúgy találunk benne Bluetooth-, NFC-, és Wi-Fi-chipet, Gorilla Glass-t (igaz, a 3. generáció helyett már SR+-t, amit még nagyobb kihívás lesz betörni, vagy egyáltalán megkarcolni). valamint 4 gigabájtnyi háttértárat, de már GPS-t, nagyobb akkumulátort (380 mAh az eddigi 250 helyett) és

HANGSZÓRÓT,

jól olvasták, hangszórót:

Mindemellett az óra kész az NFC-nél régebbi, de biztonságosabb fizetési mód, az MST kezelésére is, amihez még hiperszuper terminálra sincs szükség – és hát valljuk be, Magyarországon ezekből kicsit hiányt szenvedünk, és ha NFC-vel akarunk fizetni, a legtöbb helyen úgy néznek ránk, mint amikor véletlenül nagy címletű bankjeggyel próbálunk kifizetni (“kisebb nincs?”) egy tábla, csokoládénak csúfolt étbevonómasszát.

Sose értettem ezt az okosóra-dolgot, mire jó ez a gyakorlatban amellett, hogy jól néz ki a pesti éjszakában a csuklón?

– tette fel a kérdést a bemutató után egy fiú a tömegben, és bizonyára ez a kérdés nem csak benne fogalmazódott meg.

Néhány perccel később már a kezemben fogtam az órát, amit néhány tucat, talpig fehérbe öltözött, jól betanított, modellalkatú fiú és lány kezéből vehetett át az okosan hümmögni próbáló újságírótömeg. Úgy éreztem, hogy ez is csak egy csetlő-botló kütyü lesz a piacon, de néhány együtt töltött perc után kis túlzással már azon gondolkodtam, hogy megpróbálom kicsempészni az órát az arénából, és még éjszakára sem válok meg tőle.

Hogy miért? Tartottam már néhány okosórát a kezemben, de eddig egyetlenegy, képernyővel szerelt modell sem tudott még meggyőzni arról, hogy 2016-ban ennek az egésznek van valami értelme azon túl, hogy alulfejlett szerveink unortodox módon meghosszabbítjuk velük.

A Bluetooth, a sebesség-, pulzus-, légnyomás- és magasságmérő, a lépésszámláló valamint a többi jellemző ugyan már korábban is megtalálható volt néhány hasonló kütyüben, de az LTE-kompatibilitás miatt a Gear S3 már telefon nélkül is használható, a veszélyjelző gombja pedig elég jól jöhet komoly gond esetén, így például egy rosszullétnél a riasztott személy azonnal mentőakciót szervezhet.

Galéria

Van mód a Spotify-zenéink órán át történő lejátszására is, így egy Bluetooth-fülhallgatóval elég jó buliközpontot lehet varázsolni a csuklónkon lévő eszközből. A bemutató során olyan, sci-fibe illő lehetőségek is elhangzottak, mint a BMW-modellekkel való kapcsolatfelvétel, így például még az irodaházból bekapcsolhatjuk a légkondit az épület előtt szunnyadó autóban, hogy mire kilépünk a kapun, és kinyitjuk a vezetőoldali ajtót, 47 fokos szaharai hőség helyett a 23 fokos szellő érje a nap végén is tökéletesen beállított hajunkat.

_MG_9629

Az akkumulátor teljesítményének növelésével az óra a gyári adatok szerint 3-4 napot is kibír egy töltéssel, sőt, egy egész sornyi applikáció már most képes értesítéseket megjeleníteni a képernyőn – így például a CNN legfrissebb híreit, a felénk tartó Uber-autók helyzetét, vagy az épp folyamatban lévő fuvar jellemzőit is pilanatok alatt megnézhetjük rajta.

_MG_9664

A számlapvariációk száma végtelen, így az internetről is számos új darabot tölthetünk majd le, vagy készíthetjük el saját dizájnunkat.

Az óra egyetlen negatívuma az, hogy továbbra sem kompatibilis az iOS-eszközökkel, bár a kapcsolat jövőbeli megteremtésének lehetőségét a gyártó minden bizonnyal továbbra sem veti el teljes mértékben.

A kiállított példányok kezelése pofonegyszerű, az érintésérzékeny képernyő, a forgatható lünetta, valamint a gombok pillanatok alatt segítenek eljutni a kívánt appba, néhány perc után pedig már ördögi sebességgel vagyunk képesek navigálni rajta. A szíj nélkül 57 (Frontier), illetve 62 (Classic) grammos óra a képeken vékonynak tűnhet, de a valóságban jóval robusztusabbnak hat, ami a vékonyabb csuklójú emberek (így például a szerző) kezén elég furán hat.

Az óra bevezetésének ideje, illetve várható ára nem ismert, de reméljük, hogy karácsony előtt már a boltokban üdvözölhetjük.

A fotók a Samsung Newsroomjából, vagy a szerző fényképezőgépéből származnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik