Nagyvilág

Szigonypuskás horgászok keltettek riadalmat egy horvát strandon

Pánik tört ki egy spliti strandon, miután két burkiniben fürdőző nőhöz férjeik is csatlakoztak, akik nagy fekete táskákkal érkeztek a tengerpartra, és törölközők helyett sporthorgászatra alkalmas szigonypuskákat vettek elő - írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap kedden.

A két férfi a szigonypuskákkal a tenger felé indult, amikor többen is úgy döntöttek, hogy összepakolnak és elhagyják a strandot, sokan gyermekeikkel a karjukban siettek el a helyszínről.

Szemtanúk szerint eluralkodott a pánik a fürdőzök között, és tapintható volt a feszültség – írta a lap.

Az eset vasárnap késő délután történt, egy szállodalánc strandfürdőjén. Az eseményről a hotel személyzetét is értesítették a vendégek, akik közölték az arab származású turistákkal, hogy Horvátországban május 1-jétől október 1-ig tilos a halászat a rendezett strandok és a kikötők közelében.

A férfiak ezután kijöttek a vízből, törölközőbe csomagolták puskáikat, majd visszamentek a szállodába.

A lap úgy véli, hogy a Horvátországot is érintő migránsválságnak és a terrortámadásoknak Európában hatása van a horvát állampolgárokra is.

Az újság arról is ír, hogy a burkini nagy vitát váltott ki Franciaországban, ahol be akarják tiltani a teljes testet elfedő fürdőruha viselését a nyilvános helyeken.

Az intézkedést a franciák azzal magyarázzák, hogy a burkini az egyre szaporodó terrorista támadások miatt az emberekben kényelmetlen érzést kelt, amely a muszlimokhoz köthető – teszi hozzá a lap. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik