Tudomány

Ezekkel a szobanövényekkel tiszta lesz a lakás levegője

Elég néhány jól megválasztott szobanövény, és máris úgy érezhetjük magunkat, mintha az Alpok tiszta levegőjét szipkáznánk. Vagy valami hasonló.

Amennyiben valaki azt szeretné, hogy a lakásában tisztább legyen a levegő, úgy az egyik legegyszerűbb, és valahol talán legolcsóbb megoldás, ha cserepes növényekkel pakolja tele a helyiségeket. Az viszont nem mindegy, hogy milyenekkel, de máris írjuk a megfejtést.

Egy új tanulmány megállapította, hogy bizonyos növényfajták több oxigént juttatnak a környezetükbe, mint a többiek, ami egyúttal azt is jelenti, hogy “input” oldalon több szennyező anyagot vonnak ki a levegőből. A New Yorki Állami Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy az egyes növények hogyan képesek elnyelni az illékony szerves vegyületeket, melyek potenciálisan káros szennyező anyagok, és a festékekből, bútorokból, nyomtatókból, vegytisztítóból hozott ruhákból, és egyéb háztartási termékekből származhatnak. Mindezek szédüléshez, allergiához, vagy asztmához vezethetnek, már amennyiben nem a megfelelő növényeket állítjuk a helyiségekbe.

szobanoveny

Habár ilyenformán még semmi újdonság nincs a dologban, hiszen a biofiltráció eddig is ismert volt, a kutatók most elég célzatos vizsgálatokat végeztek a jade növénnyel, pók növénnyel, broméliával, sárkánycserjével, és a karibi kaktusszal. Mindegyiket behelyezték egy légmentesen zárható kamrába, melybe meghatározott koncentrációjú, eltérő milyenségű illékony szerves vegyületeket juttattak. Hagyták, hogy a növények tegyék a dolgukat, majd pedig a levegőminőség mérésével megállapították, hogy melyik milyen mértékben szippantotta be a rosszat, és bocsátotta ki a jót.

Eredményként az jött ki, hogy a bromélia 80 százalékát tisztította meg a szennyező anyagoknak, míg a sárkánycserje például 94 százalékos hatékonysággal működött, a leggyorsabbnak viszont a pók növény bizonyult, mert már néhány perc után érezni lehetett jótékony hatását. Ugyanakkor a kutatás eredménye még a feldolgozási fázisban van, tehát a részletesebb eredményekre várni kell, de az már most jól látható, hogy nem csak a feng shui miatt fontos, hogy milyen növényeket viszünk az otthonunkba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik