Nagyvilág

Szimbolikus helyszínen tárgyal az EU jövőjéről Merkel, Hollande és Renzi

Az eurózóna három legnagyobb gazdasága egységet akar mutatni, de nem áll szándékukban „klubot” alkotni.

Olaszországban, a Nápolyhoz közeli Ventotene szigetén találkozik hétfőn a német kancellár, a francia elnök és az olasz miniszterelnök a britek uniós kiválásának apropóján. Az eurózóna három legnagyobb gazdaságának vezetői arról tárgyalnak, hogyan maradhat fenntartható az „európai projekt”.

Francia diplomáciai forrásból a Reuters úgy tudja: Merkel, Hollande és Renzi célja, hogy egységet mutassanak, de nem áll szándékukban külön „klubot” alkotni az unión belül. Ugyanakkor egységes állásponttal készülnek a közelgő pozsonyi EU-csúcsra. A hírügynökség értesülése szerint az is fontos célkitűzés, hogy megelőzzék az Európai Unió további bomlását.

A helyszínválasztás szimbolikus: Ventotene szigetén raboskodott a második világháború idején két olasz értelmiségi, akik nagy hatású kiáltványt írtak Európa politikai egyesülését szorgalmazva. Egyiküket, Altiero Spinellit a szigeten temették el, a három vezető megkoszorúzza majd sírját.

A találkozó utáni sajtótájékoztató helyszíne ugyancsak üzenetértékű: a Garibaldi repülőgéphordozó hajó fedélzetén tartják majd, amelynek az Európai Unió embercsempészet elleni Földközi-tengeri küldetésében van fontos szerepe. (Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik