Média

Csak magyar zene lesz a Class FM-en a nemzeti ünnep alkalmából

Tegnap megírtuk: teljesen megújul a Class FM műsorstruktúrája, annak ellenére, hogy az egyetlen országos vételkörzetű kereskedelmi rádió várhatóan november 19-én elveszíti frekvenciáját, miután a Médiatanács nem hosszabbította meg a rádiót működtető, a Sláger Rádió Zrt. által idén tavasszal Simicska Lajostól felvásárolt Advenio Zrt.-vel kötött, lejáró koncessziós szerződést, új pályázatot pedig a Médiatanács egyelőre nem tett közzé. A tegnap bejelentett megújulás többek között több magyar zene sugárzásával is jár majd, de persze azért nem száműzik teljesen a nyugati világ dalait sem. Ma viszont bejelentették, hogy a nemzeti ünnep alkalmából, még ha csak egy napra is, de igen. Kizárólag hazai slágereket sugároznak ugyanis holnap, azaz augusztus 20-án reggel 6-tól éjfélig. Ezt egyfajta tisztelgésnek tekintik az ünnep alkalmából.

Magyar zenéket adnak majd a Class Hétvége nevű műsorukban, amelyet Argyelán Kriszta nyit meg reggel 6-kor, ezt követően pedig Garami Gábor vezetésével a Class Kívánságműsorban is kizárólag kizárólag magyar zenéket teljesítenek majd a hallgatók kérései közül. 20 órától éjfélig ezután a a Class Mix jelentkezik: ekkor debütál a Class FM lemezlovasának, WhiteBoy-nak az új műsora. Az említett DJ szintén kizárólag magyar zenékből állít össze egy ünnepi alkalomhoz illő, különleges mixet, de állítólag nem a megszokott formában, hanem izgalmas módon keverve, tele dinamikus elemekkel.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik