Gazdaság

Augusztus 20-án a szállodák is ünnepelnek

hotel (Array)
hotel (Array)
Az ünnepi hétvégén országszerte megtelnek.

Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára szerint az elmúlt évekhez hasonlóan magas foglaltságot jeleztek előre főként a vidéki szállodák, ahol a belföldi vendégek vannak többségben. Az elsősorban vízparti, gyógy- és wellness szállodákban 85 százalékos lehet a foglaltság.

A Szallas.hu közölte: az augusztus 20-i hétvégén is a fürdővárosok dominálnak az előfoglalások adatai alapján. Az öt legnépszerűbb település sorrendje: Siófok, Debrecen, Budapest, Hajdúszoboszló és Eger. A leglátogatottabbak helyek között szerepel még Szeged, Balatonfüred, Gyula, Miskolctapolca és Hévíz. Az átlagos foglalási érték 37 ezer forint, a szálláshelyét minden 6. belföldi utazó SZÉP-kártyával fizeti majd ki.

Békés megyében több szállodában már augusztus elején 75 százalék feletti volt a foglaltság; a békéscsabai, gyopárosfürdői, vagy szarvasi szállodák még le nem foglalt szobáinak nagy része is várhatóan elkel az ünnepi időszakra. Valamennyi Békés megyei szálloda – néhány román és holland turistától eltekintve – főleg belföldi vendégeket fogad. Gyulán a Hunguest Erkel Hotelben – amely az egyetlen, a várfürdőbe közvetlen átjárással rendelkező szálloda – augusztus első hetében 75 százalékos volt a foglaltság, de telt házat várnak a 20-i hétvégére. A gyulai Elizabeth Hotel augusztus második hetében 80 százalékban volt telítve, az 58 szobás gyulai Park Hotelben pedig már csak három szabad szoba volt a hónap elején.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is telítettek lesznek a szállodák az augusztus 20-i hétvégén. A cserkeszőlői és tiszafüredi szállodákban a korábbi évekhez hasonlóan a foglaltság 100 százalékos, a vendégek túlnyomó többsége belföldi, akik átlagosan három éjszakát töltenek el.

A Zala megyei Hévízen már két héttel az ünnepi hétvége előtt szinte minden szobát lefoglaltak az 550 szobás Hotel Európa Fitben, ahol a vendégek mintegy 80 százaléka belföldi. A zalakarosi Hotal Karos Spaban másfél héttel augusztus 20-a előtt a szobáknak mintegy 50 százaléka volt foglalt, de itt is arra számítanak, hogy még jelentősen nő a töltöttség. Az előfoglalások alapján a 750 ágyas szálloda vendégeinek mintegy 95 százaléka magyar.

Teltházra számítanak az ünnepi hétvégén a Veszprém megyei szállodákban és tele vannak a gyermekprogramokkal készülő Balaton parti szálláshelyek is. A badacsonyi Hotel Bonvino és a veszprémi Villa Medici Hotel is teltházra számít.

Somogy megyében Kaposváron inkább az ünnepet megelőző Kaposfest komolyzenei rendezvénysorozathoz kapcsolódik jelentős foglaltság, így a megyeszékhely szállodáinak többsége megtelik augusztus 12. és 20. között. A siófoki Hotel Residence-ben is  teltház lesz az augusztus 20-i hétvégén, ide jellemzően 3-4 éjszakára érkeznek a vendégek.

Baranya megyében a pécsi Hotel Palatinus szálláshelyeinek mintegy 90 százalékát foglalták le az ünnepi hétvégére, a vendégek 80 százaléka belföldi. A szintén pécsi Hotel Millenniumban a szobák mintegy háromnegyede kelt el, hozzájuk szinte mindenki belföldről érkezik. A Thermal Hotel Harkány szálláshelyeinek 90 százalékát már lefoglalták a hétvégére, többségében belföldiek.

Győr-Moson-Sopron megyében is telt házra számítanak a szállásadók, pedig az augusztus 20-i hétvége nem kiemelt a megyében – mondta a Magyar Turizmus Zrt. nyugat-dunántúli régiós igazgatója az MTI érdeklődésére. Hozzátette, hogy szinte egész nyáron teltház közeli foglalások voltak a hétvégéken. Az ide érkező vendégek többsége az aktuális megyei programok mellett Ausztriába is ellátogat. A Hotel Sopronban augusztus 18-tól teltház van, nagyrészt külföldi csoportokat fogadnak, de szép számmal vannak egyéni vendégeik is. A győri Hotel Rába City Center igazgatója is teltházhoz közeli állapotra számít, és a mosonmagyaróvári Hotel Lajta Park is teltházzal üzemel.

Az ünnepi hétvégére megtelt vendéggel a Nyíregyházi Állatpark mindhárom szállodája, a nyírségi állatkert szálláshelyein az idén augusztusig 10 százalékkal nőtt a vendégforgalom az egy évvel korábbihoz képest.

A Tolna megyei szállodák jó kihasználtsággal várják az augusztus 20-ai hétvégét, a szekszárdi Hotel Meropsban már csak egy-két kiadó szoba van, a bikácsi Zichy Park Hotelben is közel teljes a kihasználtság.

A hajdú-bihari szállodákban a debreceni virágkarnevál miatt szinte teljesen megteltek a szállodák az augusztus 20-i hétvégére. A Debreceni Gyógyfürdő Kft. által üzemeltetett Aquaticumban és Lyciumban már nincs szabad hely. A debreceni Hotel Óbesterben is minden szoba foglalt, a hajdúszoboszlói Hungarospa Thermál Hotel pedig júliustól szeptemberig gyakorlatilag teltházas.

A Csongrád megyei szállodákban főleg belföldiekkel telnek meg a hotelek az ünnepi hétvégén, a Colosseum Hotel Mórahalom már közel teltházas, ahogy az Art Hotel Szeged is.

A Pest megyei szállodákban is a magyar vendégek lesznek többségben, a herceghalmi Abacus hotel 70 százaléka foglalt, de teltházra számítanak, és a visegrádi Silvanus hotel is megtelik az augusztus 20-i hétvégén. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik