Ma már a fagylaltkínálat rég nem abból áll, hogy van csokis, vaniliás, eper és puncs ízesítés. A kínálat ma már végelláthatatlan, egyre több íz kerül piacra, szinte felsorolni is nehéz fagyifajtákat, ráadásul léteznek már füves, sőt, kávés-cigis ízesítésű fagylaltok is. A mostani, legújabb undorító őrület pedig a
Azt hihetnénk, hogy a bűzös sajtfagylalt is, mint minden extravagáns ízesítés, az Egyesült Államokból érkezett, ám ezúttal nem ez a helyzet. A fagylalt ugyanis Losticéből, Csehországból származik, ott alkotta meg egy cukrász, Roman Cincara.
Cincara a Guardiannek elmondta, hogy a legtöbben furán viszonyulnak a sajtos fagyihoz, rengetegen az első nyalás előtt arra számítanak, hogy sós ízt fognak érezni, ám meglepően szokták konstatálni, hogy a sajtfagyi egészen édes. A cukrászmester szerint csak a képzelet szab határt annak, hogy milyen ízesítések fognak megjelenni, hiszen bármiből lehet jeges krémet főzni.