Közélet

Kamuhitellel vertek át csaknem 70 magyar cégvezetőt

Az "ügyfeleknek" csaknem 170 ezer forint hitelbírálati díjat kellett átutalniuk.

Az ügyészség többrendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben, akik 69 cégvezetőt károsítottak meg nem létező, német pénzintézet által kínált hitelfelvételi lehetőségre hivatkozva. Börtönbüntetést indítványoztak velük szemben.

A férfi 2012. év tavaszán vette rá hajléktalan életmódot folytató társát arra, hogy névleg egy kft. ügyvezetője legyen. Az volt a célja, hogy a cég nevében, internetes hirdetés útján, az egyik német bank nevében kedvezményes hitelfelvételi lehetőséget kínáljon és a jelentkezőktől pénzt csaljon ki – persze valótlanul. Ezután megalapították a kft.-t, majd a hitelkártya igényléséhez az ügyfeleknek 600 eurónak megfelelő – csaknem 170 ezer forint – hitelbírálati díjat kellett a társaság bankszámlájára átutalni. Azonban a díjat befizetők sem hitelkártyát, sem hitelkeretet nem kaptak.

A két férfi ezzel a módszerrel 69 gazdasági társaság képviselőjét ejtette tévedésbe és okozott nekik kárt, mivel az átutalt pénzt a bankszámláról felvették és elköltötték, emellett a kft. nevében azt a tájékoztatást adták, hamarosan folyósítják a hitelt. Végül elérhetetlenné váltak „ügyfeleik” számára – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik