Tudomány

Most először vihet bármit egy magáncég a Holdra – nem fogja kitalálni, mi lesz az

Engedélyt kapott egy floridai székhelyű cég az amerikai kormánytól, hogy üzleti célból holdjáró robotot küldjön az űrbe a jövő évben. Ez az első eset, hogy egy magánvállalkozás felhatalmazást kapott a Föld légkörén kívüli misszióra.

A Moon Express nevű, Cape Canaveral-i cégnek adott engedély egyben megteremti a jogi kereteket más hasonló üzleti célú űrexpedíciók számára a Holdat, a Marsot vagy az aszteroidákat illetően.

A floridai magáncég egy bőröndnagyságú robotot akar a Hold felszínére küldeni 2017-ben egy két hétig tartó, csak odaútra szóló misszióban. Az űreszköz számos tudományos kísérletet végez és némi “teherárut” szállít majd a Holdra, közte emberi hamvakat, továbbá álló- és mozgóképeket fog sugározni a Földre. Az engedélyt az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) adta ki.

Mindeddig csak kormányügynökségek küldhettek űrhajót a Föld légkörén túlra.  A Moon Express példáját várhatóan más magánvállalkozások is követni fogják. Elon Musk, a Space Exploration Technologies alapítója és vezérigazgatója 2018-ban a Marsra akar űrhajót küldeni.

Mások aszteroidákon szeretnének bányászatot folytatni, vagy tudományos laboratóriumokat, javító és szolgáltató műholdakat működtetnének az űrben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik