Imádod, amikor kiráz a hideg, ahogy egy Star Wars-film elején az epikus zenére a sárga dőlt betűk felvázolják az expozíciót? Úgy látszik a Sharknado alkotói jobban ismernek, mint gondolnád, hiszen a cím után a film kezdése is simán le van koppintva a legnagyobb filmes franchise-ról.
A történet szerint – érdekel ez valakit? – cápairtó hőseinkre Las Vegasban leselkedik újabb veszély, a cápatornádó mellett lesz még tűz, olaj, illetve tehéntornádó is. Ebből a képből is látszik, hogy az alkotók minden olcsó CGI lehetőséget bevetettek azért, hogy valami történjen is az 1 óra 25 perces játékidő alatt.
Ezúttal a rajongók lehetőséget kaptak arra, hogy kedvenc karakterük sorsáról döntsenek. A szavazatok alapján – felmerül azért a kérdés, hogy csak egy marketingfogás-e ez az egész – April túléli a megpróbáltatásokat, sőt egy újfajta belső “magot” is kap, melynek rendszeres újratöltésre van szüksége, ezáltal még szupererőt is szerez. Köszönheti mindezt tudós apjának.
April kemény edzésen vesz részt, edzőjét immár egy egész autóval képes elhúzni.
És amikor már azt hinnéd, hogy ennél nagyobb meglepetés már nem érhet, April előkapja fénykard-protézisét, ami kiválóan alkalmas cápahasításra – illetve még több plagizálásra. Ezen a képen a legjobb egyébként az edző feje.
Új motívuma a filmnek, hogy mindenféle diszkontsztárt összeválogattak egy-egy cameóhoz. Répafej (Carrot Top) például Uber sofőrként tűnik fel Las Vegasban, de itt van még Cheryl Tiegs és a szegény ember Eva Longoriája, Mesila Lusha is, aki legtöbbször sorozatokban kap szerepet.
Csúcspont, amivel a film bebizonyítja, hogy képes alulmúlni önmagát: egy Chippendale fiúka a vasgolyóival veri vissza a tornádóból kirepülő cápát.
Van a Bosszúállóknak a végén az a rész, amikor a csapat egyszerre szegezi fegyvereit Lokira, az igazi rajongó automatikusan megnyomja a print screen gombot, hogy majd háttérképet csináljon belőle. Nos, a Sharknadoban ez lenne az a pillanat. Valaki kapott hozzá kedvet?
Nem maradhat ki a film végéről a nukleardo sem, ami ahogy a nevéből is kiderül, bizony egy nukleáris tornádó. Semmi para, Fin kölcsönkéri a sufnituningolt Vasember-jelmezt apjától, April pedig szupererejének köszönhetően képes a mérgező felhőben Superman-módra repkedni.
Emberfeletti erőfeszítéseik ellenére, természetesen mindannyian egy cápa gyomrában végzik, de ne aggódj, a kisfiú hozott magával motoros bicskát, amivel szépen kivágják magukat a csapdából.
Még mindig azt gondolod, hogy nem is olyan nagy koppintás ez a film? A végére hagytuk a legjobbat, Kylo Ren keresztlézeres fénykardját, mely sokak tetszését elnyerte – többek között a Sharknado készítőiét -, hiszen a penge itt is feltűnik, mint multifunkcionális láncfűrész-kard.
A Sharknado: The 4th Awakens megtekintését semmilyen korosztálynak nem javasoljuk.