Nagyvilág

Amerika szerint az Iszlám Állam elleni harcot veszélyezteti a török tisztogatás

A török külügyminiszter szerint viszont hatékonyabbak lesznek.

A török hadseregben végrehajtott politikai tisztogatás megrendíti az együttműködést az Iszlám Állam elleni harcban – mondta az amerikai hírszerzés vezetője, James Clapper. Emlékeztetett: a puccskísérlet utáni leszámolás során számos olyan tisztet rúgtak ki, vagy börtönöztek be, akiknek az amerikai hadsereggel való kapcsolatok szempontjából fontos szerepe volt. Nem kérdés, hogy ez visszaveti és nehezebbé teszi a kooperációt – tette hozzá.

A török külügyminiszter pénteken „szerencsétlennek” nevezte Clapper szavait. Azt mondta: „ha az amerikaiak számára az a kérdés, hogy meggyengül-e az Iszlám Állam elleni harc, mi azt válaszoljuk, hogy épp ellenkezőleg, ha a hadsereget megtisztítjuk, megbízhatóvá és hatékonnyá válik a küzdelemben”.

Mevlut Cavusoglu azokra a feltételezésekre is reagált, melyek szerint Törökország a jövőben inkább Oroszország felé fordulhat. Azt mondta, az Oroszországgal való kapcsolat nem jelent alternatívát a NATO-tagsággal és az EU-val szemben. (Reuters)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik