Így verheti meg Orbánt az ellenzék

Az ellenzék regenerálódása

Két fontos előfeltételről

Miközben a világ kaotikus sebességgel, szinte követhetetlenül változik, egy dolog állandónak s nagyon is követhetőnek tekinthető: a magyar ellenzék állapota.

Illetve ez így nem pontos, mert a 2010-es évek elején az ellenzék jobb állapotban volt, mint most. 2014 óta viszont permanensen stagnál, és permanensen nem találja a stagnáció ellenszereit.

Legyünk persze megengedőek: ahogy a fociban, úgy a politikában is az egyik csapat annyira képes, amennyit a másik enged neki.  A foci és a politika közös eleme, hogy nem csak egy csapat van a pályán. Ha tehát egy párt (jelen esetben az ellenzék) úgy tesz, mint ha saját teljesítménye csak rajta múlik, akkor téved.

Ez az ellenzék stagnálásának egyik oka. Úgy tesz, mint ha egyedül lenne a pályán.

Ismét csak foci-hasonlattal: nem veszi komolyan az ellenfelét. Mint ha az nem a futball nevű sportágat űzné, hanem mondjuk a rögbit. A magyar ellenzék rögbi szabályok letéteményesként tekint a kormányoldalra, s lényegében csak virtuálisan van jelen a pályán.

Természetesen a politikában gyakran adódnak helyzetek, amikor az egyik fél úgy véli, a másik felrúgja a szabályokat. A mai magyar politikában az ellenzék egyértelműen úgy viselkedik, mintha a kormányoldal súlyosan sportszerűtlen lenne, mi több nem is a politika nevű játékot játszaná.

Kár, hogy nem veszi észre: nem ez a probléma.

Pontosabban attól, hogy ő a kormányt nem tekinti valódi versenytársnak, a kormányoldal még vígan elvan, sőt folyamatosan tartja, olykor növeli is népszerűségét. Első javaslatunk tehát: az ellenzék kalkulálja be saját politikája alakításába ellenfelét.

Ne folyton azt bizonygassa, hogy ellenfele korrupt, önkényuralmi és diktatúrát épít. Hanem próbáljon ennél konstruktívabb álláspontot kialakítani. Máskülönben – stílszerűen szólva – nem fog gólt rúgni, legfeljebb virtuális pályáján egykapuzik.

Másodszor: az ellenzék stagnálásának van egy tartalmi oka is.

Nem mutatja jelét annak, hogy érzékelné: a minket körbevevő világban nagy horderejű események történnek.

Ezekre az ellenzék nem, vagy nem kellő súllyal reflektál. A magyar ellenzék csak a kormányra reflektál (s ahogy mondtam: folyamatosan azt bizonygatja róla, hogy sportszerűtlenül játszik), ahelyett, hogy a világpolitika tendenciáit elemezné, s azokra keresne újszerű válaszokat. Az viszont, hogy ezt elmulasztja, azért is problémás, mert ezzel az ellenzék „elfelejti”, hogy az 1989-90-es rendszerváltás idején szintén fontos kívánalom volt az akkori mérvadó pártokkal szemben, hogy reflektáljanak a megváltozott körülményekre. Az MDF és az SZDSZ kiemelkedése annak is volt köszönhető, hogy a többieknél mélyrehatóbban elemezték a helyzetet és jobban illeszkedtek a nemzetközi trendekhez.

Nem mellesleg a Fidesz felemelkedése a 90-es évek második felétől is ugyanennek köszönhető. A hazai ellenzéki politikai mainstream nagy félreértése a túlzott belpolitikai fixáltság, ami azonban nem magyarázza meg teljesen (sőt még részlegesen sem) egyes pártok felemelkedését, mások lesüllyedését.

Talán nem túlzás kimondani:

az elmúlt 25 év „törvénye”: az a párt, amely uralja a terepet, ezt azért teheti, mert ellenfeleinél jobb a nemzetközi folyamatok elemzésére való nyitottsága.

Ezzel nagy lehetőséget szalaszt el, mert a világ olyan szakaszba lépett, amikor a külső fejlemények újfent egyre fontosabbak. Az elmúlt 25 évben mindig is fontosak voltak, de talán elandalított bennünket az, hogy már nincs is történelem, s ennek köszönhetően nincs külpolitika se. Csak egy univerzális világ van, amelyben minden szinte magától jó, mindenki ugyanazt akarja.

Az ellenzék oda már eljutott, hogy nem elég az „Orbán takarodj”. Már kapiskálja, hogy szervezeti problémáin, széttagoltságán valahogyan úrrá kellene lennie. Az is ködlik, hogy valamiféle értékrendszert és ideológiát is jó lenne kidolgozni.

Két dologban viszont nincs előrelépés. Az egyik: nem tudnak mit kezdeni a Fidesszel, mint a másik térfél legitim szereplőjével. A másik: nem akarják saját identitásukat külpolitikai kontextusban is megfogalmazni.

Márpedig ez két olyan előfeltétel, amelyek az érdemi versenyhez elengedhetetlenek. Amíg ezen a téren nincs változás, megítélésem szerint az ellenzéki stagnálásban sem lesz.