Foci

Moldova ellen is az álmainkért küzdünk

A svédek elleni siker után a mai Eb-selejtezőn is győzni kell, ha a magyar labdarúgó-válogatott meg akarja őrizni az esélyét a továbbjutásra.

A pénteki, Svédország elleni bravúros győzelem után máris újabb feladat vár Egervári Sándor csapatára: kedden 19 óra 45 perctől Moldovában kell megpróbálni begyűjteni a három pontot az Európa-bajnoki selejtezőn. Bizony, a három pont megszerzése szükséges ahhoz, hogy reális esélyünk maradjon csoportunkban a második hely megszerzésére, hiszen miközben a mieink Kisinyovban játszanak, addig Svédország a pont nélkül álló San Marinóhoz látogat.

A miniállam legyőzése minden bizonnyal nem fog gondot okozni Ibrahimovicéknak, ebben az esetben viszont a magyar csapatnak már egy mai döntetlennel is csak matematikai esélye maradna a pótselejtezős hely elcsípésére, vereség esetén pedig az sem.

Ha a svédek ma a papírformának megfelelően begyűjtik a három pontot, a mieink győzelme esetén a pontegyenlőség ellenére is megmarad az északiak lépéselőnye, hiszen egy meccsel kevesebbet játszottak eddig, ráadásul az egymás elleni eredmény is nekik kedvez. De Rudolfék nem számolgathatnak, a képlet egyszerű: nyerni kell, hogy maradjon reális esély.

Program, a csoport állása

Az E csoport mai programja:

Finnország-Hollandia, Helsinki 19:00
Moldova-Magyarország, Chisinau 19:45
San Marino-Svédország, Serravalle 20:30

A csoport állása:

1. Hollandia 7 7 – – 32- 5 21 pont
2. Svédország 7 5 – 2 21- 8 15 pont
3. Magyarország 8 5 – 3 20-14 15 pont
4. Finnország 7 3 – 4 15-12 9 pont
5. Moldova 7 2 – 5 8-13 6 pont
6. San Marino 8 – – 8 0-44 0 pont

A csoport hátralévő programja:

Október 7., péntek:

Finnország-Svédország, Helsinki 18:15
Hollandia-Moldova, Rotterdam 20:30

Október 11., kedd:

Magyarország-Finnország 20:00
Svédország-Hollandia, Stockholm 20 óra
Moldova-San Marino,  20:00

Moldova ellen tavaly szeptemberben hazai pályán már megmérkőztünk, akkor 2-1-re nyertek a mieink a Szusza Ferenc Stadionban.

A két együttes tétmeccsen háromszor, összesen pedig hatszor találkozott eddig, ebből három alkalommal született magyar siker, egyszer viszont kikaptunk. A vereség pont egy Eb-selejtezőn érte a magyar válogatottat: 2007 novemberében Várhidi Péter együttese 3-0-s zakót szedett össze idegenben.

A moldovaiak a jelek szerint nincsenek túl jó formában, pénteken Finnországban kaptak ki simán, 4-1-re.

Tavaly szeptemberben már legyőztük Moldovát (2-1), igaz, akkor hazai pályán:

A magyar válogatott hétfőn utazott el Kisinyovba, három játékos azonban már nem tartott a csapattal: Fehér Zoltán és Halmosi Péter a keretszűkítés áldozatai voltak, míg Lipták Zoltán sérülése miatt volt kénytelen itthon maradni.

Utóbbi okból természetesen a nemrég kulcscsonttörést szenvedő Dzsudzsák Balázs sem áll majd a szövetségi kapitány rendelkezésére, ahogy Gera Zoltán és Szalai Ádám sem bevethető továbbra sem. Ott lesz viszont a svédek ellen eltiltás miatt hiányzó Juhász Roland, akire Egervári Sándor a kezdőcsapatban számít a találkozón.

A mérkőzést a horvát Ivan Bebek vezeti, a Sport24 pedig élő, szöveges közvetítésben számol majd be az eseményekről.

A magyar válogatott kerete a moldávok ellen
Kapusok:
Király Gábor (1860 München), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Csernyánszki Norbert (Paksi FC)
Védők:
Varga József (DVSC-TEVA), Lipták Zoltán (?), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Vanczák Vilmos (FC Sion), Juhász Roland (Anderlecht)
Középpályások:
Koman Vladimir (Sampdoria), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Elek Ákos (Videoton), Vadócz Krisztián (NEC Nijmegen), Sándor György (Videoton FC), Czitkovics Péter (Kortrijk)
Támadók:
Szabics Imre (Sturm Graz), Rudolf Gergely (Panathinaikosz), Priskin Tamás (Ipswich Town), Stieber Zoltán (Mainz)
A várható kezdőcsapat:
Király Gábor – Varga József, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Laczkó Zsolt – Elek Ákos, Pintér Ádám – Koman Vladimir, Hajnal Tamás, Rudolf Gergely – Szabics Imre

Ajánlott videó

Olvasói sztorik