Foci

U21: az írek után az olaszoktól is kikaptunk

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 3-0-ás vereséget szenvedett Székesfehérváron Olaszországtól az Eb-selejtezőben.

Róth Antal két helyen változtatott a szigetországban 2-1-re kikapó csapaton, a korábban sérüléssel bajlódó Kádár Tamás, illetve az eltiltását töltő Iszlai Bencét pótló Tajthy Tamás került be a csapatba.

Az első félidőben az itáliaiak sokkal gólra törőbben játszottak, csak Gulácsi Péter bravúrjainak, na meg egy ízben a keresztlécnek volt köszönhető, hogy 0-0-val fordultak a felek. Sokat elmond az első negyvenöt percről, hogy egyetlen veszélyesnek mondható magyar kísérlet volt Gosztonyi András révén, a Videoton fiatal játékosa a tizenhatos előteréből tekert mellé.

 

Fordulás után aztán jött, ami már régóta a levegőben lógott, vagyis a vendégek vezető találata, nem sokkal középkezdést követően Manolo Gabbiadini fejelt közelről a hálóba. Felrázta a bekapott gól a mieinket, ám a 66. percben tovább növelték előnyüket a dél-európaiak, ismét az Atalanta 19 éves csatára villant, 17-ről lőtt az alsóba.

Az utolsó negyedórában a magyar fiatalok is szép támadásokat vezettek, ám a végén jött a feketeleves, Mattia Destro lehagyta a kapujából kirongyoló Gulácsi mellett a labdát, középre tálalt, Fabio Borini az üres kapuba passzolt, beállítva a 0-3-as végeredményt. A végén még Futács Márkó kapta meg második sárga lapját, idő előtt mehetett zuhanyozni.

A mérkőzés összefoglalója:

Az Európa-bajnoki selejtezősorozatot két vereséggel kezdte Róth Antal gárdája, amely így a 7-es csoport negyedik, utolsó előtti helyén szerénykedik, csak a rosszabb gólkülönbséggel bíró Liechtenstein van a mieink mögött.

“Talán csak az első húsz percben alakultak számunkra elfogadhatóan a dolgok. Ekkor még stabil volt a védekezésünk, ezért egyelőre én is értetlenül állok a későbbi játékunk előtt. Hozzá kell tenni, hogy tíz sérültünk van, és kiütközött a Serie A és az NB II közötti különbség is. Az írek elleni és a mostani meccs dinamikája teljesen más volt, össze sem lehetett hasonlítani a kettőt. A múlt heti mérkőzés bizonyította, hogy tudunk mi ennél gyorsabban, dinamikusabban is játszani, de ma ebből egy jottányit sem láthattuk egy nagyon jó olasz csapat ellen” – értékelt a lefújást követően a szakember.

Eredmény – U21-es Európa-bajnoki selejtező
Magyarország – Olaszország 0-3 (0-0)
Gólszerzők: Gabbiadni (47., 66.), Borini (82.)
A magyar csapat összeállítása: Gulácsi Péter – Szokol Zsolt, Fodor Ferenc, Kádár Tamás (Kálnoki-Kis Dávid, 71.), Sváb Dániel – Kiss Máté, Tajthy Tamás – Bódi Ádám (Gyurcsó Ádám, 83.), Gosztonyi András, Balázs Benjamin (Bertus Lajos, 46.) – Futács Márkó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik