Pénzügy

Az amerikai nyugdíjasok is attól félnek, mint a magyarok

Azt gondolhatnánk, hogy a jelentős életszínvonalbeli különbségek miatt Amerikában sokkal jobb nyugdíjasnak lenni, mint akár Magyarországon, viszont egy közelmúltban készült felmérés ezt megcáfolni látszik. Ugyanazokkal a félelmekkel kell megküzdeniük a kinti embereknek, mint az itthoni nyugdíjasoknak – írta a Bankmonitor.

A TCRS által készített friss felmérés arra jutott, hogy a nyugdíjasok leginkább attól félnek, hogy az állami nyugdíjat csökkentik vagy akár meg is szüntetik, miközben hasonlóan sokan említették meg a tartósan megromló egészségi állapotot.

Magyar szemmel nézve amúgy jelentős megtakarításokat halmoztak föl az amerikai nyugdíjasok, a teljes nyugdíjcélú megtakarítások középértéke 119 000 dollár, vagyis kicsivel kevesebb, mint 34 millió forint. Amennyiben ezt a háztartások éves jövedelméhez viszonyítjuk, akkor az jön ki, hogy ebből majdnem négy évig tudnák minden kiadásukat fedezni. Azért is gyűlhetett össze ilyen mértékű összeg, mert Amerikában nagy hagyománya van a vállalati nyugdíjprogramoknak, ahol a bér egy része kötelezően egy nyugdíjprogramba kerül.

Így kellene félretenni a nyugdíjra

Szakértők szerint még ez az összeg is kevés, sokkal nagyobb tartalékot kellene képezni a nyugdíjra, hiszen a nyugdíjazás kezdetén az éves jövedelem tízszeresének megfelelő megtakarítással ajánlatos kezdeni. A Fidelity gyűjtése szerint 25 éves kortól kezdve minden évben a jövedelmünk 15 százalékát kellene eltennünk a nyugdíjra és legalább a megtakarításunk 50 százalékát részvényben tartani a 67 éves nyugdíjazás mellett. Ezáltal lehetne olyan megtakarítást felépíteni, ami az életszínvonal visszaesését megakadályozná.

Itthon a legnagyobb nyugdíjcélú megtakarításokat az önkéntes nyugdíjpénztárak kezelik, az aktuális statisztikák alapján nagyon eltérő összegek halmozódtak fel a számlákon. Szektorszinten az átlagos számlaegyenleg alig haladja meg az 1 millió forintot, miközben vannak olyan pénztárak, ahol a tagok átlagosan akár 4 millió forinthoz közeli megtakarítással rendelkeznek. Ebből is jól látszik, hogy nagy a lemaradás, bár sosem késő elkezdeni a takarékoskodást.

Nyugdíjra szeretnél spórolni? Az alábbi kalkulátorunkat használva megbecsülheted, hogy évtizedek múlva mennyid lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik