Mobil

Hülye nevű androidos mobillal erőlködik a BlackBerry

Hardveresen egészen meggyőző, de valójában egy átlogózott Alcatelről van szó. Elég ez a boldoguláshoz?

Barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy a BlackBerry most éli az aranykorát, ám ennek ellenére a gyártó mégis megpróbál talpon maradni, így most a sorban másodikként érkező androidos telefonjával kíván levegőhöz jutni, melyről már meg is érkeztek az első képet.

A korábban hol Hamburg, hol Neon, hol pedig kissé technokrata módon DTEK50-ként emlegetett eszközről mostanra kiderült, hogy a gyártó az utóbbit választotta, ami talán nem túl szerencsés akkor, ha hétköznapi beszélgetésben szeretné valaki elmondani, hogy milyen telefonja van. Korábban egyébként úgy lehetett tudni, hogy a DTEK50 az Alcatel Idol 4 újragondolása lesz azzal a különbséggel, hogy a BlackBerry saját módosított Android rendszere fut majd rajta, és nem az Alcatelé.

Forrás: gsmarena
Forrás: gsmarena

Ez igaznak is bizonyult, így aki ismeri az Idol 4 specifikációit, az ismeri ezt a telefont is, hiszen minden megegyezik, tehát 5,2 hüvelykes, 1080p-s kijelzőt találunk, ami megjeleníti többek közt a 13 megapixeles kamera fotóit, míg az előlapon egy 8 megapixeles egység figyeli a szelfiket. A burkolat alatt Snapdragon 617 SoC, 3 GB RAM, és 16 GB háttértár lakik, melyeket a 2610 mAh-s akkumulátor szolgál ki. Operációs rendszerként Android 6.0 található rajta, előrendelésére pedig jelenleg az USA, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Spanyolország, Olaszország, és Hollandia lakosai képesek.

Árban 229 dollár és 339 euró az, amit a kasszánál kell hagyni, de a megjelenésre még augusztus 8-ig várni kell. Kíváncsian lessük, hogy az egykor szebb napokat látott gyártó mire megy a második androidos telefonjával (az első a Priv volt), amiről a egyébként azt mondja, hogy a világ legbiztonságosabb okosmobilja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik