Foci

Lemondott Kondás Elemér

Nem indult túl jól a szezon a DVSC-Teva labdarúgócsapatának. A debreceniek a bajnokságban előbb ikszeltek a Pakssal, majd vasárnap 3-1-re kikaptak a Vasas otthonában, az Európa Liga-selejtező második fordulójában pedig kettős vereséggel buktak el fehérorosz ellenfelükkel szemben.

Az angyalföldi vereség után, amikor az M4-nek nyilatkozott és a következő, Gyirmót elleni bajnokiról kérdezték, sokat sejtetően csak annyit mondott: addig még van egy hét. Nem a mondandó, hanem annak módja volt inkább árulkodó.

A videón 0:37-től:

Ezek után hétfőn felajánlotta a lemondását, a dvsc.hu szerint az 52 éves edző úgy érzi, a kialakult helyzetben váltásra van szüksége a csapatnak.

Több évtizede vagyok a klub alkalmazásában, az elmúlt öt és fél évben vezetőedzőként próbáltam mindent megtenni a DVSC sikerének érdekében. Köszönöm az eddigi bizalmat, és sok sikert kívánok a csapatnak a továbbiakban.

A Loki oldala megjegyzi, Kondás az NB I-ben csak a debreceni kispadon ült, 2011-es kinevezése óta összesen 162 bajnoki találkozón dirigálta a csapatot. Irányításával két bajnoki címet (az elsőt veretlenül) és két Magyar Kupát nyert a DVSC.

A nemzetközi kupákban nem sikerült főtáblára jutnia a csapattal, kétszer is egy párharc választotta el őket az Európa Ligában ettől, de előbb a belga Brugge 1-7-tel, majd a svájci Young Boys 1-3-mal búcsúztatta őket. Utóbbi esetben egyébként az volt igazán fájó, hogy a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában egy hajszálra volt a Debrecen a továbbjutástól, és a biztos EL-főtáblától a BATE ellen, de egy 94. percben esett találattal végül a fehéroroszok mentek tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik