Foci

Európa Liga: kettős vereséggel esett ki a Debrecen

Egy hete hazai pályán a DVSC-TEVA labdarúgócsapata nem kis meglepetésre hazai pályán 2-1-re kikapott a fehérorosz Torpedo Zhodino együttesétől az Európa Liga selejtező második körének első mérkőzésén. A debreceni összecsapáson a magyar gárda több helyzetet alakított ki, de azok egy kivételével ki is maradtak.

A visszavágó előtt reménykedhettünk benne, hogy egy jobb helyzetkihasználással lehet esélye a Lokinak. Ehhez képest hatalmasat kellett csalódnunk. Kondás Elemér csapata ötlettelen játékot mutatott be, esélye sem volt a továbbjutás kiharcolására.

Az első félidőben mindössze két debreceni kapuralövést lehetett feljegyezni, Jovanovic próbálkozását simán, Szakályét kicsit nehezebben hárította a kapus. A fehéroroszok pedig vezettek egy veszélyes támadást, amiből gólt is szereztek. A 25. percben Demidovich elé gurítottak vissza egy labdát, ő pedig az ötös sarkáról a rövid sarokba lőtt (1-0). A védelem és Radosevic kapus sem állt a helyzet magaslatán…

A fordulást követően nem változott a játék képe, sőt a hazaiak akár gólokkal is nyerhettek volna. Kétszer a kapufát is eltalálták, valamint több fejesük is veszélyes volt.

Még csak július 21. van, de a négyből már két magyar gárda búcsúzott Európától.

Eredmény – Európa Liga-selejtező, második forduló, visszavágó

Torpedo Zhodino (fehérorosz) – DVSC-TEVA 1-0 (1-0) Összesítésben: 3-1 a Torpedo Zhodino javára
Zhodino, Torpedo Stadion, vezette: Meckarovski (macedón)

Torpedo Zhodino: Fomichev – Golenkov (Chelyadko 66.), Klopotski, Lutsevich, Chelyadinski, Pankovets – Afanasiev (Belevich 87.), Khachaturyan, Shapoval – Demidovich, Zagynailov (Trapashko 78.)

DVSC-TEVA: Radosevic – Jovanovic, Brkovic, Mészáros N., Korhut – Sekulic, Holman (Dr. Horváth 59.), Varga J., Szakály P. (Ferenczi 65.)  – Tisza, Castillion (Takács 57.)

Gólszerző: Demidovich (25.)

Sárga lap: Zagynailov (35.), Shapoval (44.), Khachaturyan (72.),Chelyadko (90+4.) ill. Brkovic (63.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik