A Hot as Hell (HAH) fürdőruhamárka miami bemutatóján a héten óvodás és kisiskolás korú modellek is „végiglejtettek” a kifutón, egy-egy felnőtt kíséretében. Ebben ugye – legalábbis első hallásra – semmi rossz nincs. Nos, szerintem másodikra sem, mégis óriási felháborodást váltott ki a dolog. Egyesek odáig mentek, hogy ez már-már kimeríti a gyerekbántalmazás fogalmát. A kislányok ráadásul nem voltak agyonfodrászolva és úgymond ribancosra sminkelve, szerintem tök aranyosak voltak, természetesek. Bajunk van azzal, ha egy helyes kislányt látunk a színpadon? Csak felnőtteket szabad megnéznünk fürdőruhában?
Egyáltalán: tud-e egy hat-hét-nyolc éves kislány túl szexi lenni? Aki szerint igen, nos, azzal valami nem stimmel.
Megbocsátható
Tízéves voltam, mikor Németországban részt vettem a nagyszüleimmel egy hajóúton. Eljött az ebédidő, mindenki levonult a hajó éttermébe. Nagyon meleg volt, még az egyszerű kis ruhámban is majd megsültem. Mamáék megunták a nyafogásom, és megengedték – hogy akárcsak otthon – itt is levehessem a ruhát, és fürdőruhában egyek. Felnőttként ez persze skandalum lenne, senki nem parádézik fürdőruhában az asztaloknál (bár voltam már olyan igen elegáns wellness szállóban, ahol egyesek megengedték ezt maguknak, ezért ki kellett írni nagy táblákon, hogy kérik a vendégeket, öltözzenek fel illően az étkezésekhez), de egy gyereknek elég sok minden megbocsátható.
A személyzet még itt is elnézte volna, hogy egyedül én így mutatkozzak, ám egyszer csak azt érzékeltem, hogy elhalkul körülöttem a társaság, izgatott sutyorgás, végül a pincér csak odament a papához, hogy megkérje, öltöztessenek fel rendesen.
– De hát mi a baj – kérdezte a papa.
– Nos – jött zavarba a felszolgáló – csak annyi, hogy khmmm, khmmm, a kislány bikinifelsője elcsúszott. És mindenki látja khmm, khmmm, és ez rossz gondolatokat szülhet, botrány törhet ki.
Gond van
A papa tényleg nem értette. Botrány egy tízéves, fejletlen gyerek (mindegy, fiú-e vagy lány, a másodlagos nemi jellegeknek még halvány nyoma sem volt) teste? Itt valami gond van. Természetesen visszacsomagoltak a ruhácskámba, és végigizzadtam az egész étkezést. Az esetet pedig még sokáig emlegették a nagyszüleim, mint a hamis prüdéria, a túlhajtott óvatosság elő példáját.
Nyilván sosem lehetünk elég óvatosak, nagyon kell figyelnünk a gyerekekre, és meg kell óvnunk őket a molesztálástól, ez közös ügy, főleg annak tükrében, hogy igen ijesztőek a számok, és sajnos az áldozatok legtöbbször hallgatnak, az esetek nagy részére nem derül fény. Igen ám, de a számok és a statisztikák azt is világosan mutatják, hogy – tudom, sokkolóan és borzalmasan hangzik -, de a szexuális abúzus elkövetője legtöbbször szűk (családi vagy közvetlen baráti) körből kerül ki. És nem feltétlenül azért, mert láttak egy bikinis lányt a kifutón.
A miami eset utáni felzúdulás szerintem azt mutatja pontosan és híven, hogy a világ a steril, agyonszabályozott élet felé halad, és ebből még elég sok gond lehet. Gondoljunk az egyetemeket bevezetett Save Place fogalmára (miszerint – nagyon leegyszerűsítve – nem hallhatunk olyan dolgot, ami a nyugalmunkat megzavarhatná), aminek védelme miatt már perek is születtek, azaz volt olyan hallgató, aki bíróság elé vitte annak az ügyét, hogy szerinte egy oktató elmélete őt kiakasztotta, megzavarta.
Megtanuljunk gondolkodni
Mintha az egyetemeken nem az lenne az elsődleges cél, hogy megtanuljunk gondolkodni, hogy ütköztessük az elméleteket, kialakítva, cizellálva ezzel a saját gondolatvilágunkat. Ha ennyire agyonóvjuk a leendő generációt, mi marad a fejekben? Ha elzárunk minden nem túl langyos látványt, minden kicsit is megmozgató érzést, a kipárnázott, védett új anyaméh elég jó hely lesz nekünk? És aztán csodálkozunk az új generációkon, hogy csak kóvályognak az életben, hogy gyakorlatilag öregkorukig a szülőknél laknak, hogy általános a kapunyitási pánik, és hogy egyáltalán nem tudnak ezek az örök gyerekek mit kezdeni a legkisebb nehézséggel sem?
A szűk családomban is volt egy modellként dolgozó kislány, aki felnőve is azt mondja, mind a mai napig, hogy az egész remek móka volt. Általában hétvégente voltak a bemutatók és a fotózások, szülőnek mindig jelen kellett lenni, és a szervezők, a munkatársak nagyon kedvesek voltak a kicsikkel. Nem voltak túlterhelve, nem nyomasztották őket. Több eseményre elmentem magam is, és nagyon tetszett, ahogy a kedves kis rokon szép ruhában billeg a kifutón, láthatóan élvezve az egészet. És még pénzt is keresett vele, nem is keveset. Így néz ki ez a „szakma”, ha jól csinálják.
Persze, vannak a durva ellenpéldák, az elhíresült beteg anyukák, akik gyereküket tárgyként kezelve cipelik egyik szépségversenyről a másikra, odáig menve, hogy akár műtétnek, botoxolásnak is alávetik őket. Ez már valóban bántalmazás, nem szabad elvenni senkinek a gyerekkorát, nem szabad kis felnőtteket csinálni bájos kislányokból, és csak amiatt, mert a mamának valami nem jött össze, általuk élni ki az ambíciókat.
