Szórakozás

Gesztesi Károly majd lemegy a közértbe, ha nőre vágyik

Rég hozzászoktunk, hogy a Mokkának köszönhetően bármikor indíthatjuk szürreálisan a reggeleinket. Gór Nagy Mária arabozása például teljesen indokolatlanná tette a reggeli kávé elfogyasztását, de sokat hozzátesz az egészhez a viszonylag új műsorvezetők bravúros teljesítménye is. Ezúttal a Gesztesi Károllyal lefolytatott beszélgetés sikerült egészen furcsára, amihez bár volt alapanyag rendesen, azért Szebeni István és Czippán Anett nélkül az egész mit sem ért volna.

Aki arra kíváncsi, mi köze a közértnek a nőzéshez, tekerjen most a cikk aljára, aki átélné, milyen úton jutott erre a szintre a beszélgetés, innen folytassa.

Valamilyen furcsa szerkesztői döntésnek köszönhetően 10 perces keretet adtak a beszélgetéshez, melynek eredeti témája az volt, hogy Gesztesi Károly valahol azt nyilatkozta, hogy szívesen bevállalna egy ötödik gyereket.

Ez volt ugye a felütés, mire Szebeni gyorsan meg is kérdezte kollegiálisan, hogy ez egy újságírói ferdítés-e, de nem, nem az. Gesztesi fel is vette a fonalat, és a családja kiváló genetikai adottságairól kezdett mesélni, amit a műsorvezető azon nyomban szét is trollkodott. Gesztesi felemlegette néhai dédapját, aki 97 évesen még lazán lépcsőzött, de ezt az infót Szebeni nem tudta kivárni, inkább közbevetette:

De ő is szeretne még gyereket?

Ezen kívül az alábbi témákról esett szó a 10 perces beszélgetés alatt:

  • Gesztesi nem szeret lépcsőt mászni, ezért a házát, sőt az utca felé eső részét is úgy alakította, hogy egyáltalán ne kelljen lépcsőzni
  • A színész könnyedén menedzseli gyermekei életét, hajnali 5-kor kezdi el kiszórni őket, az “éppen akkori” kedvesét vagy feleségét megsimogatja, aztán elkezd edzeni
  • Szebeni kérdésére (Nem is hiányzik semmi az életedből?) adott válaszából megtudjuk, hogy semmi nem hiányzik az életéből
  • Bár a színész megtért, nem igazán akar erről beszélni, de Németh Sándor neve azért elhangzott
  • Kötelező színművészkedős sztorizgatás nagy nevekkel, bácsizással, mai fiatalokozással

A címben is említett dolog pedig úgy derült ki, hogy Szebeni megkérdezte, mi újság a szerelemmel, mire Gesztesi közölte,

Lehet olyan, hogy édes, kedves városom, Budakalász közértjébe lemegyek, és valaki megtetszik. És azért én tudok udvarolni.

Hogy miért Férfiklimax ellen küzd Gesztesi Károly címmel futott a beszélgetés, 10 perc alatt sem derült ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik