Közélet

Hungaroring: tíz éve nem érdekli a hivatalokat, hogy a lakók csendet akarnak

A napokban adtak ki ombudsmani jelentést, amely a Hunaroring által okozott zajártalmakkal foglalkozik. A Magyar Nemzet cikke szerint a Pest Megyei Kormányhivatal és annak jogelődje tíz éve nem foglalkozik a lakosok tiltakozásával.

Az alapvető jogok biztosa, a jövő nemzedéke érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettessel közösen adta ki július 8-án jelentését, miután egy 2015-ös, újabb állampolgári bejelentés a Hungaroring által okozott erős, zavaró zajhatásokat kifogásolta. A vizsgálat szerint  a zaj évek óta meghaladja a jogszabályban engedélyezett 70 decibeles szintet, a jogsértéssel pedig gyakorlatilag nem foglalkoznak az illetékes hivatalok.

A zajvédelmi hatóság, jelenleg a kormányhivatal, a hatósági zajmérések elvégzésének és a bírság kiszabásának elmulasztásával az egészséges környezethez, valamint a testi és lelki egészséghez való joggal kapcsolatos visszásságot okozott éveken át, és okoz a mai napig – írja az omdudsmani következtetést idézve a lap.

Büszkének kellene lennem arra, hogy évente tízmillió forintos támogatást sikerült kisajtolni a Hungaroringtől, sajnos azonban az okozott zajártalom nincs ezzel arányban – mondta el Franka Pál, Kerepes polgármestere a napilapnak. Három éve kötött együttműködési megállapodást a céggel, azóta évente tízmillió forint értékben a cég különböző felújítási munkákat fedez, illetve 80-100 darab jegyet oszt ki az augusztusi nagydíjra.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik